Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Demeter Éva: Egyetemi hallgatók megtérés-történetei

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. működni forradalom után. És akkor mondott nekem úgy dolgokat, beszélgettünk, annak ellenére, hogy ő egy hivő leányka volt és én meg abszolút nem hívő leányka, számomra most is teljesen meglepő az, hogy hogyan lehettünk olyan jó barátnők, mint amilyenek akkor voltunk. Most már nem így van, tehát nem vagyunk olyan jó barátok. Tényleg meglepő. Mert hogy én azt hiszem, hogy nem tudnék most hívő létemre egy nem-hívővel olyan barátságot létrehozni, az az érzésem, bár nem tudom. Lehet hogy azért, mert nincsen ilyen személy momentán a környezetemben. Na s mondott nekem dolgokat, tehát teljesen lezserül és spontánul mesélt dolgokat. Azt gondoltam, hogy az egyik fülemen be s a másikon meg kimegy, mert ez igazán nem ragadott meg. Tehát végülis így szereztem én tudomást arról, hogy Krisztus, meg hogy kereszten meghalt. F.sténként sétáltunk a városban meg mesélte ezeket a dolgokat. S akkor én kérdeztem, hogy hát mért kellett meghaljon Krisztus. Meg: több nem jön? S akkor J. a maga kis tizennyolc éves fejével próbálta válaszolni ezeket a dolgokat. Tényleg elmesélte, hogy miért nem. Amik mondjuk tényleg számomra nem voltak még akkor nagyon elfogadhatók, de hát végülis fejjel és rációval próbáltam felfogni ezeket a dolgokat. Ami az életemre akkor jellemző volt az, hogy borzasztó depressziós voltam és letargikus, olyan erősen, hogy az öngyilkosság gondolata fenyegetett. Elég komolyan azért. Azért, mert hogy teljesen reménytelennek és céltalannak láttam az egész életet, tehát olyan semmilyen volt. Tényleg olyan élettelen és olyan hullaszag volt minden körülöttem. Ezzel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Na most ehhez még belejárultak ilyen szerelmek meg nem tudom mik, amik szintén teljesen taccsra tettek. És hát tényleg meg voltam szinte mindentől fosztva. Volt az életemben két ilyen eset, ebben az időszakban, amikor ugye nem voltam megtérve... amiről azt gondoltam, hogy na biztos ez az, amiről a hívők azt mondják, hogy meglepte őket a Szentlélek. Az egyik az az volt, hogy J. bejött a szobánkba s elkezdett gitározni. Akkor - most is -, de akkoriban nagyon sokat gitározott ifis énekeket. Az Élsaddájt énekelte és úgy teljesen beleadta magát és egyszerűen olyan ... olyan békesség fogott el egy adott pillanatban, amikor azt gondoltam, hogy na biztos, hogy ez az, amire a hívők azt mondják, hogy...Ez volt az egyik. A másik meg valamikor húsvétkor - abban a tanévben, tehát első éves koromban -, húsvétkor véletlenül, azt hiszem a román TV-ben láttam a Zefirelli-féle Jézus életét, annak az egyik részét, nem követtem, csak az egyiket úgy megláttam. Eléggé úgy elgondolkodtatott az a film, és akkor is valami ilyesmit éreztem, hogy Isten közel van hozzám. Úgy nem tudtam mit kezdeni ezzel. S akkor emlékszem, előszedtem a nagyanyám Bibliáját, ami otthon volt, régi, rongyos Újszövetség. S gondoltam: na hogyha az Úr akar nekem valamit mondani, akkor most mond és akkor felcsaptam és oda nyílt ki, hogy: jobban örül Isten egy megtérő bűnösnek, mint száz igaznak. Tehát ezt olvastam ki. Elkezdtem gondolkozni: na jó, jó — továbbra is ilyen keményszívű voltam —jó, jó, ez lehet véletlen is meg most mit., s akkor ez itt lezárult. Akkor volt nekem egy barátom, akivel sokat beszélgettem ezekről a dolgokról, csoporttársak voltunk, tehát ezekről. Én úgy neveztem ezeket, hogy Isten-találkozások. Persze ezek olyanok voltak, hogy én úgy mentem tovább, mintha mi sem történt volna. О ezekről is úgy tudott. És én azon a nyáron — tehát első év végén nyáron — evvel a barátommal elmentünk Magyarországra, egy ilyen három-négy hétig kint voltunk. Hippy módra éltünkjöttünk-mentünk, ott ahol utóiért bennünket az este, ott bontottunk hálózsákot s ott aludtunk. Azt hiszem, egy dzsessz-fesztivállal kezdődött, a budapesti dzsessz-fesztiválra mentünk, utána Debrecenbe. Tehát ilyen hosszadalmas volt. Egyre inkább kezdett a dolog... úgy éreztem, mindinkább kezd kudarcba fulladni, egyszerűen taccson éreztem magam, féltem a jövőtől, hogy most mi lesz velem. Tényleg nagyon-nagyon rossz volt, és egy adott pillanatban, már az utolsó napokban volt, augusztus 8-a volt, 8-áról 9-ére virradó éjszaka. Úgy volt, hogy másnap indulunk haza s annyira szorongattak ezek a dolgok, hogy elkezdtem bőgni. S akkor ez a barátom mind kérdezte, hogy most mi van. Végülis ő volt az, aki — bár mai napig sem egy olyan hívő ember, egyáltalán, de van valami titokzatos vonzalma a mennyeiek iránt. Katolikus fiú volt. Ő volt az, aki kérdezte, hogy mért sírok, s próbáltam úgy mondani, hogy mért sírok, hogy olyan 278