Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)
Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Csáky Károly: Egyházi körmenetek néhány Ipoly-menti faluban
Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. A Jézuskeresés vagy Krisztuskeresés bizonyára a húsvéti misztérium elnépiesedett formája lehetett egykor az Ipoly mentén is. A szakirodalomból tudjuk, hogy a Felső-Ipolyvidék magyar falvaiban nagyszombat éjszakáján a templom ajtajában gyülekeztek a hívek. Itt kezdték a Jézus szenvedését és halálát idéző imádságot és a feltámadásról szóló énekeket. Aztán énekelve felkeresték a határkereszteket. A legtávolabbinál elhelyezett feltámadt Krisztus-szobrot diadalmenetben vitték a templomba. Gyertyát gyújtottak, majd mindenki kézbe vette a sajátját, azzal ment a temetőbe, ahol addig maradt, amíg a gyertya csonkig égett." A Középső-Ipoly mentén is fennmaradt a keresztjárás szokása, de erre általában nagycsütörtökön került sor. Sötétedéskor Pereszlényben a templomba mentek, ahonnan elindultak a falu keresztjeihez. A temetőkereszt volt az utolsó, ám innen ismét a templomba tértek. A hajnalig tartó virrasztást Szalatnyán is megtartották. Szécsénkén a falutól három kilométerre lévő Messzelátói-kereszthez is elmentek az ájtatoskodók. Tesmagon a „Kisképhö', a Rákkeresztyihö' és a Gusztyikeresztyihö'" jártak. Menet közben a „fájdalmas" énekeket énekelték, a kereszteknél pedig a „stációkat" mondták. Éjféltájban a falu előtti „Pankakeresztné'" végeztek. A lányok ekkor szaladtak be a patakba mosakodni. Megállt a menet, s megvárta őket. A húsvéti tisztálkodás, mosakodás, a víz mágikus erejéhez fűződő hiedelmek szintén sokáig elevenül éltek. A XX. század elején a szécsénkeiek nagypéntek hajnalban jártak vízért a patakra. Reggel abban mosakodtak, hogy ne fájjon a szemük. A középtúriak azért mosdottak, hogy szépek legyenek. Szalatnyán nagypéntek reggel a család legidősebb tagja hozott a folyóról vizet, amelyben otthon mindenki megmosdott. Gyerken az Ipolyban tisztálkodtak, s az állatokat is megúsztatták, hogy a gonosz szellem elkerülje őket. Kelenyén a patak közelében lévő szomorúfűz alatt fésülködtek a lányok, hogy „megnőjjön" a hajuk. 14 Keresztjáró napoknak egyébként az áldozócsütörtök előtti három napot nevezték. A XX. század közepén a Középső-Ipoly mentén ilyenkor több faluból is kijártak reggelenként vagy délutánonként az ájtatos hívek a „keresztekhö'". A templomban gyülekeztek, s onnan indultak a határban elhelyezett szakrális emlékekhez. A körmenetet énekes emberek vezették, mivel ilyenkor a papjuk nem ment velük. Feszületet, lobogókat vittek magukkal. Kistúron így idézték fel az egykori szokást: „Nálunk nem vót templom, ezer keresztjáró hetekbe' Középtúrró' szoktunk indónyi szépen prosocióval, lobogókval a keresztekhö. Az úr Jézus keresztjét vitték szépen elő a férfiak. Utánnuk a nők mentek Elmentünk Felsőtúrra, a harmagyik faluba is. Mikor fölértünk arra a dombra a falu előtt, akkor Fölsőtúron mán szótak a harangok. 248