Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Márkusné Vörös Hajnalka: Protestáns prédikátorok és tanítók életkörülményei és gazdasági viszonyai az 1670-es években Pápán és Veszprém környékén

Népi vo/íósossóg о Kárpát-medencében 6. hatóságok, végvári tisztviselők, katonák, földesurak és magánszemélyek között. E kapcsolatok elmélyülésében a prédikátorok (a korabeli értelmiségiek) szerepe elvitathatatlan. Ahogyan Salomvári János Veszprém megye esküdtje vallotta: „...tudja, hogy valamit a prédikátorság akar, azt teszi az egész kálvinistaság.", vagy ahogy nemes Erneszt Pál megfogalmazta: „...nagy engedelmességgel vannak az kálvinisták prédikátoruknak és értük sem költségeket, sem pedig fáradságot nem kímélik."

7

' Nem véletlen azonban, hogy éppen a veszprémi és pápai végvár katonái illetve a velük kapcsolatban állók mertek tiltakozni. Ok a vallásgyakorlatot illetően kivételezett helyzetben voltak, és nyilván kiváltságukra hivatkozva léptek fel. Ám ha az apró településekre gondolunk, nehezen hihető, hogy a korabeli Magyarországon, ezen belül is vidékünkön a lelkészek többsége a mindennapi vallásgyakorlaton túl bármi efféle konspirációs befolyással is bírhatott. Kevés figyelmet szentelt a kutatás a távolmaradó prédikátorok — akik akadályoztatásra hivatkozva nem jelentek meg a pozsonyi törvényszék előtt — szerepére, pedig azok a helyi ellenállás szervezői lehettek. Helyén maradt a már korábban említett Vörösmarty Mihály pápai lelkész, Losonczi Farkas János veszprémi lelkipásztor, a Balaton-felvidéken Sáray András kenései, Gál Imre felsőörsi prédikátor, az ösküi, sólyi és papkeszi

76 lelkész. Az ellenállás meglétét erősíthetik meg a prédikátorokat visszakövetelő beadványok, az egy—egy templomért folytatott küzdelmek, a török hódoltságú területek adta védelem.

77 A lázadó prédikátorokra kért büntetéseket, a száműzetést, a jogfosztást és a minden ingó és ingatlan javaktól való megfosztást mégsem lehetett teljességgel végrehajtani. Pápán — a korábbi felfogással ellentétben — mind a városi, mind a földesúri tulajdonban lévő paplak a reformátusoké maradt az 1660-as években s a pert követően is. A gyülekezetnek maradt még ereje arra is, hogy az iskola udvarán oratóriumot építsen, majd 1680-ban a kollégium épületét is kibővítsék.

78 Veszprémben megmaradt a reformátusok várbeli intézményei közül az 1629-ben épített templom és a mellette álló iskola és a két paplak. Intézményeiket csak 1710-1712-ben kényszerültek elhagyni.

79 A vizsgált területen megtartotta templomát a sólyi,

80 vilonyai,

81 papkeszi,

82 berhidai,

83 kenései,

84 szentkirályszabadjai,

85 alsóörsi,

86 felsőörsi,

87 nemesvámosi,

88 mencshelyi

89 gyülekezet. Nem történt meg a teljes vagyonelkobzás sem. Egyedül a veszprémi káptalan és a győri jezsuita kollégium területén birtokolt szőlőktől fosztották meg a lelkészeket. Az üldözött protestáns egyházak, gyülekezetek a források szerint nem ekkor, hanem 1711 után, s különösen 1741-1762 között, Padányi Bíró Márton katolikus püspök egyházkormányzói tevékenysége nyomán, az úgynevezett „csendes ellenreformáció" idején szenvedték el a legnagyobb veszteségeket. 78