Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)
Szent szövegek, imádságok, imaalkalma, Szenttisztelet - Erdélyi Zsuzsanna: Az archaikus népi imádságműfaj terjedési iránya
Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. szerint: Sírjunk а szemükkel és а lelkünkkel а Megváltó szenvedésén) korabeli igény, illetve magatartás valósága máig is jelentkezik a gyakran szipogó, síró imamondás során, mivel, hogy „ezeket az imádságokat olyan szívrehatósan kell mondani. így mondta öreganyám: olyan szívrehatósan". A sírásba torkoló imádkozás, úgy tűnik adott szöveghez köthető feltételes reflex, sőt adott szöveg bizonyos részénél lép működésbe, ismétlések esetén is ugyanott. Kérdeztem okára: miért éppen azoknál a soroknál? „Öreganyám is szegén, mindig itt kezdett el sírni, mindig itt." A ferences hitélmény közösségi lobogása a reneszánsz és a protestanizmus hatására s a vallási megosztottság következményeként alább hagyott, de egyes népek tagjaiban soha nem aludt ki. Nemcsak magyar adatközlőink némelyike sírja el magát a krisztusi szenvedés sorjáztatásán, hanem nemzetiségeink körében is gyűjtöttem sírással küszködő, vagy sírva elmondott imádságokat. Magától értetődőnek tűnt, hogy az olaszok között is mind máig érvényesül az inkább könnyekre törekvő —magis ad lacrimas attendentes... 4 ének-imamondás, a planzemo cun li ochi... magatartás modellje. Érvényesül is, mint amiképpen egyesek ma is élnek számunkra abszurd megnyilatkozási formákkal, gesztusokkal a vérző testű Krisztus szenvedésével való azonosulás vágyában. A nemzetiségi területeken folytatott gyűjtések bizonysága vitt aztán más európai népek szent hagyományai alaposabb megismeréséhez részint a jelen, a még élő gyakorlat elérésére, részint meg a múltbéli szerepének tisztázására. Föl akartam mérni e különleges verbális tartománynak a térképét, kiterjedését. Láttatni akartam ennek a száz éveken át ismeretlen szellemi földrésznek a pais dezsői terra incognita/incognita spiritualianak 5 vonulatait, tagolódását kisebbnagyobb „tájegység"-eit, netán közös szellemi forrását s az e forrásból táplálkozó embert is. Függetlenül attól, hogy milyen nációbéli, hitélete milyen népi-nemzeti hagyományrendszerbe beágyazva maradt fönn. Ha fönnmaradt. Ha múltjában szerepet játszott a kereszt, így vallási örökségében is fölvillanhat annak égi fénye, megmutatkozhat népi lelkiséget meghatározó krisztusi ereje. Föl is villant, meg is mutatkozott, ami végül is természetes a történelme folyamán fokozatosan krisztianizáiódó Európában, amely aztán beérett a vallási kiterjedésre, sőt már a fölfokozott hitélmény köznépi befogadására is. Befogadására majd tolmácsolására, amelyhez a verbális eszköztárat az Egyház fényesagyú fiai, „zent doctor"-ai folyamatosan alakítgatták. A bencés Anzelm a XI. századból, a ciszter Bernát a XII. századból, a ferences Bonaventura a XIII. századból és a tűzcsiholó-lángralobbantó, a tömeget a saját „anyai nyelvén" megszólaltató s ezzel egész Európa nemzeti nyelvű szent költészetének lendületet adó Ferenc Assisiből. Az egyházi latin költészet remekei még jelezték az ars dicendi szabályait: feszes strófikus, kötött szótagszámú rímes sorainak szabályozottságát, de a lélek telítettsége ezt már 452
