Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága, Szentelmények - Lanczendorfer Zsuzsanna: A szálláskeresés motívumának vizsgálata két sokoróaljai példán keresztül

Népi vallásosság о Kárpát-medencében 6. közül többen úgy nyilatkoztak, hogy egyrészt az is volt az oka, hogy az 50-cs évek politikája nem jó szemmel nézte ezt a szokást, és később, felélesztésekor — esetünkben 1970-es évek — a templom bizonyos védelmet nyújtott. Az általam gyűjtött és ismertetett példák úgy gondolom bővítik az egyén és közösség viszonyát elemző írásokat. 44 Már Ujváry Zoltán is felhívta a figyelmet az egyén szokásokban betöltött szerepére és két fő típusát is megállapította. Tanulmányában foglalkozik a szokásszervezőkkel, az aktív és passzív szereplőkkel is.

4

" A mi esetünkben is látható, hogy a szokások fennmaradásában, felújításában nagy szerepe volt a szokásszervező és irányító egyéniségeknek. Mindkét esetben a szokást egyéni, illetve családi kezdeményezés indította el, és a szereplők felnőtté válásával (Felpéc), illetve elköltözésével (Ménfő) a hagyomány kihalt. Tehát az egyén szerepe mindkét esetben meghatározó volt. A mendikáló ének esetében a hagyományos közösség tagjai — megjegyzem nem a falu központjában lakók, hanem a szegény perem kerületben (Hegyben) -, Ménfőn nem a népi közösségbe tartozó egyének (pap, kántor) azok, akik a szokást felelevenítették és a hivatalos vallásosság helyszínérc, a templomba is bevitték. Ujváry Zoltán véleménye a mi esetünkre is igaz: „a pap, a tanító, a mesterember egy falu közösségén belül a szokások zömének ugyancsak hordozója, aktív cselekvője vagy befogadója".

46 A Ménfőn szokásban lévő szálláskeresés abban különbözik, abban egyedi az ismert szentcsaládjárás szokásától, hogy a közösségi keret, a helyszín és a szokásban résztvevők létszáma bővült, a hivatalos és a népi gyakorlat nem vált külön, hanem összekapcsolódott. Kántorunk szervező egyéniségének köszönhetően (szereplők cserélése esténként), pedig több résztvevőt ad a „hivatalos résznek". Azt sem lehet elfelejteni, hogy aki szerepelt, az adventi esti misén is részt vett, mivel a szálláskeresés dramatikus felelevenítése a mise után történt. Másik fontos kérdés esetünkben is, a szóbeliség és írásbeliség problematikája.

47 A felpéci esetben a „Reider lányok" édesanyjuk hagyományos kincsét szóbeli közvetítésből vették át. Gyakran énekelt nekik, — Mária énekeket is —, így szinte észrevétlenül „belenevelődtek" édesanyjuk folklórkincsébe. Ménfőn, a kántor, Jurek Mária saját gépelt lapjait adta oda a szereplőknek, tehát az írásbeliség voltjelen és az „előadást", szervezett közös templomi próbák előzték meg. Az általam bemutatott két szokásban közös a motívum, az előadás ideje, (advent) és az egyéni kezdeményezés. De a motívum különböző műfajokban, formákban való jelenlétét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Manga János a Heves megyei, Egerbocsról, illetve Hont megyében, az Ipoly vidékéről hozott olyan példákat, miszerint az adventi népi ájtatosság utolsó napjának befejező 392