Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága, Szentelmények - Székely Zoltán: A barokk-kori vallásos élet emlékei Hédervároott

Népi vallásosság a Kárpái-medencében 6. Az igényesebb, figurális monumentumok mellett egyszerűbb kereszteket is emeltek a mezőváros jámbor lakói, amelyek részben kőből, részben fából készültek. Az előbbiek közül az egyiket a Zselire vezető út mentén, a mezőn állították fel, a másikat az „új praediumhoz" vezető határban, a harmadik kőkeresztet pedig 1785-ben az „allodiumon" túl fekvő új temetőben. Fakereszt lehetett a település végén, Fülöp János által állított monumentum, amely a század elején vagy még korábban készült, mivel az 1700-as évek közepén már senki sem gondozta. Egy fagerendákból összerótt példány az 1780-as években a Boldogasszony templom mellett volt látható. Liturgikus gyakorlat, vallásos szokások Forrásaink azonban nem csupán a barokk hitélet tárgyi kereteinek rekonstruálását teszik lehetővé, hanem bepillantást engednek azokba a liturgikus cselekményekbe is, amelyek ezekhez kötődtek. Természetesen az így nyert kép nem lehet teljes, hisz az egyházlátogatási jegyzőkönyvek és a plébánosok feljegyzései csak a kultusz közösségi s egyben hivatalossá vált, formalizált rétegét tudják megragadni. Hédervár népe számára a vallásgyakorlat elemi keretét a plébániatemplomban napi rendszerességgel ismétlődő istentisztelet adta,

10 amely az 1700-as években — amikor már a Szent Mihály templom volt a plébánia — hétköznapokon nyaranta 9, télen 10 órakor kezdődött, míg vasár- és ünnepnapokon nem volt pontosan meghatározott időponthoz kötve. Az istentisztelet (sacrum) prédikációval (concio) kezdődött, amely az evangélium vagy szövegének magyarázatából illetve az ezt követő hitvallásból (cathechetica) állt. Mindig a szószékről hangzott el és sohasem az oltártól, s a nyelve magyar volt. Sohasem tartották a mise (missa) közben vagy után. A hitvallást követően a hit, remény és szeretet cselekedetei (actus fidei, spei, et charitatis) következtek, amelyet a néppel közösen, fennhangon mondott el a pap, majd a bűnök töredelmes megvallása (contritio), végül öt-öt Miatyánkot, Üdvözlégy Máriát és Hiszekegyet recitáltak el, a Tízparancsolatot azonban nem imádkoztak. Más közös imádságok nem voltak. A plébános egyéni vagy közösségi kívánságra szintén a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát imádkozta el vagy a szószékről vagy az oltártól — ingyen, mindenféle fizetség nélkül." Énekes mise esetén a szertartást orgonaszó kísérte és a nép az iskolamestert követve — aki egyedül értett a műzenéhez (figurális musica) — énekelt. A rózsafüzér vagy más imádság mise alatti együttes recitálása nem volt szokásban, kivéve közös szükség idején.

12 Mise alatti szentségkitételre Űrnapján, illetve az ünnep oktávján került sor, nemkülönben minden újholdvasárnap, advent első és utolsó napján, közös szükség idején ebéd után (post prandium), nagyobb ünnepek alkalmával pedig a vesperás és a litánia alatt. E miserend advent idején változott meg: 309