Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Pilipkó Erzsébet: A „nemlétező” görög katolikus egyház működése Kárpátalján 1949-től 1898-ig

Népi val/ósossóg о Kárpát-medencében 6. A témában végzett vizsgálataim még folyamatban vannak és az adott téma egy nagyobb lélegzetű munka részfejezete. A kutatás módszeréül a közvetlen tapasztalati horizontot, a szakirodalomban "oral history"-nak nevezett emlékezéstípus vizsgálatát választottam: hogyan jelenik meg az emberek mai emlékeiben a nagypolitika, a történelem és egykori sajátos helyzetük.

8 A közösségi magatartásoknak nagyon eltérő aspektusait - amelyek személyes életek eseményeire épülnek rá - azon belül próbáltam rendszerezni, hogy az adott parókus 1949-ben miképpen viszonyult az új államhatalomhoz: megtagadta a reuniálást vagy elfogadta azt. A helyi parókus megtagadta a reuniálást, ezért elítélték A nyilvános emlékezet lehetőségeinek híján az emberek évtizedeken át a családi szférában őrizték az 1949-ben elítélt parókusok sorsának emlékét. Az ideológiai nyomás miatt csak szűk körben emlegethették az ezzel kapcsolatos eseményeket. A ma felidézett közösségi elbeszélések együttérzést, sajnálatot és tiszteletet fogalmaznak meg az elhurcolt lelkipásztorok iránt, "kitartónak", "erős hitűnek" mondják őket s példaértékűnek tartják a magatartásukat. Saját meghatározásukként azonban a félelmet és a túlélési kompromisszum-keresést vetítik vissza az adott helyzetre vonatkozóan: „...mondtuk, hogy tisztelendő úr, tessék aláírni, hát 4 gyereke van, megmarad a nép is, a templom is, de azt mondta, ő fogadalmat tett az Istennek, és ő inkább elment a lágerbe, igen, ilyen erős hite vót, ...ó, azok a gyermekek: Sanyi, Marika...árván maradtak, ...jaj, jaj... (ő a s is lóci pap vót, de ő Ungvárról járt ki, az ungvári nagy líceumnak vót az igazgatója...) "

v (Sislóc). Az egyházuk mellett kitartó parókusok elhurcolásuk előtt, ki-ki meggyőződése szerint különböző "útravalót" hagyott hátra a közösségének. Mindenekelőtt felhívta az emberek figyelmét, hogy az ő távozása egyben a görög katolikus egyház helybeli megszűnését jelenti s a következő pap, aki az ő helyét elfoglalja, az már pravoszláv vallású lesz. A közösségeknek ehhez az új helyzethez való viszonyulását egyes parókusok azzal a nyílt megfogalmazással próbálták befolyásolni, hogy azt mondták: "ne menjetek a pravoszláv templomba!", s helyette a magánszférába visszavonuló elmélyült és a katolikusságuk mellett kitartó vallásgyakorlatot ajánlották. Míg más parókusok az emberek egyéni elhatározására bízták a döntést.

10 A gyakorlatban az egyházközségek további sorsát nem feltétlenül ezek az ajánlások alakították, hanem sokkal inkább a közösségeknek az önszerveződési képessége határozta meg. Ennek szemléletes példája a salánki egyházközségnek az esete, ahol a 33 éve helyben szolgáló "erős hitű" parókus mindenféle kompromisszumot visszautasított az ortodox egyházzal való együttműködésre mind a maga, mind a közössége részéről. S itt történt meg az a paradox helyzet, hogy miután őt magát 268