Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Kövy Zsolt: Antal Géza (1866–1934) dunántúli református püspök élete, tudományos és közéleti munkássága

Népi voí/ósossóg a Kárpát-medencében 6. 1899-ben teológiai tanárrá választották, a pápai Akadémia Rendszeres Teoló­giai tanszékére, ahol 1917-ig szolgált. 1917-1927-ig, püspökké való megválasz­tásáig a Bölcsészeti tanszék tanára volt. Fő tantárgyai a keresztény hittan és er­kölcstan voltak. Van Oosterzee János Jakab teológiai hatása meghatározó volt Antal Géza hittani felfogására. Oosterzee Heidelbergi Kátét magyarázó 52 egy­házi beszédét le is fordította magyar nyelvre. Mint teológiai tanár indítványozta, hogy a teológusok naponta reggeli közös áhítattal kezdjék az előadásokat. Meg­ragadott minden eszközt, hogy a Főiskola jó hírét munkálja. Különösen tehette ezt azóta, hogy 1903-ban gazdasági tanácselnökké választották, amely tisztet 1914-ig egyházkerületi főjegyzővé (püspök-helyettessé) választásáig töltötte be. Az egyházát s iskoláját országgyűlési képviselőként (1910-1918) is szol­gálta. Hasonlóképpen eredményes volt Észak-amerikai tanulmányútja (1905-1906), ahol az egyetemes konvent megbízásából a magyar reformá­tus gyülekezeteket látogatta meg, s tapasztalatairól a konventhez írott jelen­tésen kívül „Tanulmányok" с könyvében számolt be. Amerikai útjának le­velezését, egyéb magánleveleivel együtt (több tízezer levelet), külön fond­ban a Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára őrzi. Antal Géza a konvent tanügyi bizottságának tíz évnél tovább volt előadója, a Református Egyházi Könyvtár (Parochiális Könyvtár) alapítójaként és szerkesztőjeként írta be nevét az egyháztörténet tudományába. Már 1914-ben felmerült püs­pökké választása, de a jelölést nem fogadta el, mert nem kívánt volt pro­fesszora elé lépni. így akkor Németh István komáromi lelkipásztor (volt te­ológiai tanár) lett a püspök, a Antal Géza megelégedett a főjegyzői tiszttel. Trianon után Németh István püspök nem maradhatott Csehszlovákiában, s így a révkomáromi állásáról le kellett mondania. Magyarországon, Balaton­kenese lelkészeként folytatta püspöki szolgálatait 1924. évi elhunytáig. Antal Gézát a magyarországi Komárom hívta meg lelkipásztorának, a Du­nántúli Református Egyházkerület pedig püspökének választotta. Az ünnepé­lyes beiktatásra 1924. október 29-én került sor. Az új püspök azonnal hozzá­látott a dunántúli gyülekezetek meglátogatásához. Kiemelt feladatként vállal­ta az egyházkerületi intézmények anyagi megerősítését, különösképpen gond­ja volt a Pápai Főiskolára, hiszen a vesztett háború utáni pénzromlás nagyon megrendítette az intézmények anyagi alapjait. Holland kapcsolatai is nagy se­gítséget nyújtottak ehhez a stabilizáló munkához. 1927-ben a pápai református egyház püspök-lelkészévé választották. 1928. Szeptember 26-án, 40 éves lelkészi jubileumán ünnepélyesen felavatták Pápán a Jókai utcai püspöki palotát Balthazar Dezső református, Kapi Béla evangé­likus püspökök szolgálataival. A jeles napot Klebersberg Kunó oktatási mi­niszter is megtisztelte jelenlétével. Horthy Miklós kormányzó, s lord Rothermere táviratban köszöntötték a jubiláns püspököt. 198

Next

/
Oldalképek
Tartalom