Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)
Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Fazekas Csaba: Neoprotestáns mozgalmak és megítélésük a XVIII. századi Magyarországon a tiszadobi „ébredés” tükrében
Egyháztörténet, felekezetek együttélése pő álboszorkányok, parasztpróféták, „bibliás látnokok" tanításai termékeny talajra hullanak a paraszti közösségekben. Mindennek nyomai kétségtelenül kimutathatók Tiszadobon is, véleményünk szerint azonban e csoport létrejöttében nem csupán „alulról jövő" kezdeményezésről, mindenáron kielégülést kereső lelki igényről volt szó, hanem az akkor legújabb protestáns tanítások missziós tevékenységének (meglehet, erősen közvetett) hatásáról is. Az idézett kihallgatási jegyzőkönyvből két érdekes, továbbgondolásra serkentő momentumot kell kiemelnünk. Az egyik a puritanizmussal való kapcsolat kérdése, hiszen mindkét hosszabban vallomást tevő hívő megemlíti, hogy a puritanizmus sokat forgatott könyveit olvasták, illetve azokból közösen imádkoztak. Az egyik az angol puritanizmus talán legnagyobb hatású alakjának, Lewis Bayly-nek Medgyesi Pál által magyarra ültetett híres műve, a Praxis pietatis/''' amely közérthető módon, szép magyarsággal ad tanácsokat ahhoz, hogyan lehet az embernek a kegyességet a gyakorlati életben megvalósítania. Medgyesi 1636-ban meglehetősen önállóan fordította le Bayly művét, majdnem akkora visszhangot váltott ki a könyvvel Magyarországon, mint szerzője az eredetivel Angliában. A mű számos kiadást és átdolgozást ért meg, még a XVIII. században is. 67 Továbbá tiszadobiak által említett és forgatott imádságoskönyv eredetileg Szatmárnémeti Mihály műve volt, népszerűségére jellemző, hogy 1673-as első megjelenésétől 1710-ig tízszer, majd a XVIII. században még kétszer rendezték sajtó alá. 68 Egyébként az életben előforduló minden alkalomra (felkelés, lefekvés, elindulás, hazaérkezés, étkezés, gyász, öröm stb.) igyekezett egy közérthető formában megfogalmazott, könnyen megtanulható imádságot adni, maga a könyv azonban hangsúlyozta az egyéni könyörgés fontosságát, és sok olvasójának termékenyítőleg hathatott a lelki életére, hosszabb távon annak elmélyülésére vezethetett. 6 '' (Érdekes, hogy a XIX. századból nagyon hasonló esetre vannak adataink, amikor az alföldi baptista ébredésben szintén egy puritán kiadvány játszott fontos szerepet.) 70 Ami a dolgot érdekessé teszi, hogy Magyarországra a puritán eszméket a XVII. században Angliában és Hollandiában tanult diákok hozták, akik hazatérve megvívták kisebb-nagyobb harcaikat a református ortodoxia képviselőivel és kétségtelen, hogy a hazai protestantizmusban a nagy áttörést, egyházaik szellemi életének gyökeres megváltozását nem tudták megvalósítani. A puritanizmus tulajdonképpen egy értelmiségiek által kezdeményezett szellemi reformmozgalom volt, amely az 1630-as évektől terjedt el, főleg a Felső-Tisza vidékén, a Tiszántúlon és Erdélyben, s amelynek nagy korszaka a XVII. század utolsó negyedével, illetve végével el is múlt. 71 A tiszadobi eset arra utal, hogy a puritán eszmék elterjedtek az egyszerű emberek körében is, s a XVIII. században megváltozott formában és körülmények között tovább éltek, most már nem a külföldi egyetemeken járt tanult diákok, hanem falujuk határát talán soha el nem hagyó egyszerű parasztok és kisnemesek hit178