Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Fazekas Csaba: Neoprotestáns mozgalmak és megítélésük a XVIII. századi Magyarországon a tiszadobi „ébredés” tükrében

Egyháztörténet felekezetek együttélése 79. Broadbent i. m. 263. 80. Ld. pl.: Jones, R. M.: The Faith and Practice of the Quakers. 1927.; Grabb, Edward: A quakerek vallása. Bp., é. n. [1925] (Szabad iskola X.); Lutter, Tibor: The Spiritual Aspects of Early Quakerism. Bp., 1944. stb. 81. Eble Gábor i.m. 12. 82. A szatmári püspöki egyházmegye emlékkönyve fennállásának századik esztendejében. (Schematismus centenarius.) 1804-1904. Szatmáron, 1904. 16.; Nagy Iván i. m. IV/180-181. 83. Ld. 45. jegyzethez írtakat, továbbá: Csáji Pál. Református prédikátorok az 1735-i parasztfelkelésben. In: Református Egyház, 1952. 11. sz. 10-16. A már többször hivatkozott Révész Imre általánosságban úgy vélte, hogy a protestánsok elnyomatása, üldözése a XVII-XVIII. században megingathatta a hitet, így „az sem csoda, hogy egyes izgatott és megsanyargatott lelkekben a tévelygő rajongás is utat talált". A tiszadobi „lelkek" - megítélésünk szerint - nem voltak „izgatottak és megsanyargatottak". Révész Imre i. m. (1931)31. 84. TtREL I. 8. c.) Egyházközségi adattár. Tiszadob. 17. dob.; TtREL I. 8. c.) Tóth Lajos: A tiszadobi református egyház története. Kézirat. 1918. 6. dob. 20. A lelkész erkölcstelenségének skandalumát tovább fokozhatta, hogy egyik felmenője, Rápóti Papp Mihály 1660 márciusa és 1663 áprilisa között lelkészi állást töltött be a községben, és a sok helyen megfordult prédikátor - naplójának tanúsága szerint - a megpróbáltatások között is hitében szilárd, elkötelezett keresztyén vezetőnek bizonyult. Uo. 3-4. ; illetve Varga Lajos (közli): Nánási emlékirat, 1-3. In: Sárospataki Füzetek, 1858. 165-175., 689-698., 785-800.; 692-693. 85. Dávid Zoltán: Az 1738. évi pestisjárvány Magyarországon. In: Orvostörténeti Közlemények, 69-70. 1973. 75-130. 93. 86. Dávid Zoltán i. m. 1973. 77., 125. 87. Az országos összesítés 362 főt tartalmaz, amit irreálisnak kell tartanunk. Uo. 125. A megyei adatsorok 110-es adata már elfogadhatóbbnak látszik. A veszteség mindenképpen érzékenyen érintette a falu demográfiai szerkezetét, még ha a természetes szaporulat viszonylag rövid időn belül pótolta is azt. Veres Miklós i. m. 169. 88. Esze Tamás i. m. (1951) 23. 89. Erre vonatkozóan éppen Esze Tamás közölt állításunkat alátámasztó dokumentumokat Gecsei Varró István vámosatyai prédikátor tollából. Esze Tamás i. m. (1951) 23-25. A lelkész levelében közelebbi konkrétum nélkül említett „Religót, Sectát profiteáló keresztyén Urakat", akiket arra kért, hogy Isten nyilvánvaló büntetésére tekintettel térjenek meg. A szerző azonban csak Bereg, Szatmár, Ugocsa és Máramaros megyékben számolt be az eseményekről. A tállyai református lelkész papírra vetett vallásos elmélkedésének fő motívumát szintén az adta, hogy „újra kibocsátotta a Világ Bírája az öldöklő angyalt a pusztításra". Moess Alfréd-M. Román Eva: Az utolsó nagy pestisjárvány Debrecenben. Adalékok az 1739. évi járvány történetéhez. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Evkönyve VII. Debrecen, 1980. 117-130. ; 124. stb. 90. Ld. 2. sz. melléklet. 91. Esze Tamás i. m. (1952) 6. 92. Kovács Ágnes: Károlyi Sándor. Bp., 1988. (Magyar História. Életrajzok.) 184-185. 93. Kovács Ágnes i. m. 216.; Kosáry Domokos i. m. (1996) 82.; Dienes Balázs: Géresi egyház folyamodványa gr. Károlyi Sándorhoz iskolahelyért és arra kelt adomá198