Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Történeti források, forrásismertetések: - Tóth G. Péter: Félelem és rettegés a pestistől

Történeti források, forrásismertetések ját" és az „idegen" világ kétpólusú rendszerét figyelhetjük meg. Mindenki futhat, aki a „helyhez nem köteles", és mindenkinek maradnia kell, akinek bármi köze lehet másokhoz, és akinek kötelessége gyámolítani másokat. A fertőzés szinte egyet jelentett a halállal. A pestisjárványok mindig óriási halandóságot produkáltak, mégis az élet velejárójának tűnhettek. Fontos volt tehát a lelkek vigasza a nehéz időkben. ,,A' gyógyulhatóság reménysége észvesztéséből eredett kétségbe esés" mindenképp igényelte a részvét megnyilvánulásait. Ezeket a gesztusokat a vesztegzár intézkedéseket megelőző időszakokban a hozzátartozók és a betegek a saját életrendjük menete szerint gyakorolhatták. A vesztegzár-intézkedésekkel viszont már e gesztusok kontrolljára is sor került. A járvány továbbterjedésének elkerülése végett megtiltottak mindenféle csoportosulást. A járvány megelőzését elősegítő ájtatoskodások nemkívánatos gyülekezésnek minősültek. A pestises községben, „azonnal a templom ajtaja pecsételtessék be; sehol, se bent se kint a helységben imádság, könyörgés és akármi okra való nézve egyben való gyülekezés nem szabad, a harangozás is azonnal megszűnjék".

60 A protestáns lelkészeknek megtiltották a predesztináció hirdetését, ezzel a pestis szorongását vélték enyhíteni, és a pánik kitörését próbálták megakadályozni.

61 Az élőknek a következő intézkedések szóltak: „Miglen a pestis meg nem szűnik, az ollyatin helyben mind addig az házasulástul kiki eltiltatik. A keresztség nélkül mivel nem lehet lenni, prédikátor uram megkeresztelheti ily módon, hogy: több jelen ne legyen a keresztapánál anyánál." A vendégeskedéseket szigorúan megtiltották.

62 Az élők mellett a halottakat is megpróbálták egy mindenre kiterjedő felügyeleti rendszer hálójába fogni. A halottak semmiféle szertartásos temetésben nem részesülhettek. Külön temetőrészt kellett kijelölni, az eredeti temetőt tilos volt használni. Külön temetőszekereket készítettek, melyek elől be voltak deszkázva, és csak hátul voltak nyitottak. A koporsót kötél vagy szíj fogóval kellett ellátni az egyik oldalán. A temetőszekerekre a kocsis nem ülhetett fel, azt a nyeregből kellett hajtani. A halottak ruháját el kellett égetni, a sírgödröket mélyre kellett ásni és oltott mésszel kellett fertődeníteni.

63 Ahol a talaj kötöttsége nem tette lehetővé a mély gödrök ásását, ott a hullákat a nagyobb folyókba vetették, mint ahogy tették ezt Csanádon a szegedi favágók tetemeivel, de voltak olyan helyek is ahol a halottak temetetlenül feküdtek.

64 Az orvosok hiánya miatt a pestis sújtotta vidékekre főként katonaorvosokat küldtek ki, akik többnyire német nemzetiségűek voltak. A hatalom gondoskodni kívánt alattvalóiról a nehéz időkben, ezért a borbélysebészeket akár kényszerrel is az állomáshelyükre vezényelték. A szabályzatokat áthágó katonaorvosokkal szemben keményen felléptek.

65 Mégis annak ellenére, hogy az orvosok legtöbbször a járvány éppolyan áldozatai voltak, mint a betegek, a hivatalos gyógyítókkal szembeni bizalmatlanság gyakori eset volt. Debrecenből jelentette Bentzig Mátyás doktor 1739. augusztus 11-én, hogy egy odavaló szabómester 19 éves fia pestisbe esvén, búbokat kapott az ágyékába, me379