Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Nagy Varga Vera: Egyházjogi és liturgia-történeti adatok a kereszteléshez fűződő szokások kutatásához

Egyháztörténet, felekezetek együttélése maior keresztség leírásában véli ennek jól felismerhető emlékét: „főként abban, hogy Adalbert Istvánnak „susceptor"-a, lelki vezetője lett. Ennek csak a bérmálással kapcsolatban van értelme... kifejezése annak, hogy a serdülő fiatal jellemét ő formálhatta, a későbbi uralkodó neki köszönhette az erkölcsi és hitbeli szilárdságot, ami tetteit jellemzi."

38 A kutatók többségének véleménye szerint Szent Adalbert püspök magyarországi térítése során megkeresztelte Géza fejedelmet és fiát Vajkot. Szent István őt választotta az esztergomi főegyházmegye védszentjének (pius patrónus ecclesiae Strigoniensi) és nevére székesegyházat épített (1010), amelynek később a Nagyboldogasszony-dedikáció mellett is társpatrónusa maradt. Az esztergomi egyházmegye legrégibb ünneplajstromában kiemelt helyet kapott Szent Adalbert püspöknek és vértanúnak a tisztelete. Esztergomban az egyházmegyei zsinatokat Szent Adalbert ünnepén április 23-án, vagy azt követően tartották. Leopold Antal tanulmányában Szent István király ikonográfiájában a keresztelést ábrázoló XIX. század első harmadában készült két képen két keresztapát ábrázoltak az előtanulmányokat folytató festők. Hesz János Mihály (1815-1888) 1822-ben festette az esztergomi bazilika főoltára számára (amely mégsem került az oltár fölé) tizenöt alakos kompozícióját. Ezen az ifjú Vajk térdel és vállára téve a kezüket állnak Ottó császár valamint Deodat gróf, a keresztapák. Morált Lajos (1805-1888) müncheni festő Kopácsy hercegprímás megrendelésére festett három képe közül - szintén az esztergomi bazilika számára - az egyik Vajk keresztelése. A ifjú felnőtt Vajk a keresztkút fölé hajol. Vajk mögött III. Ottó császár, Deodatus a keresztapák között Géza fejedelem áll. A keresztelést mindkét képen Adalbert püspök végzi.

39 Schräm Ferenc kiemelte, hogy a tata az általa vizsgált XVI. századi egyházi könyvekben mindenütt keresztszülőt jelent. Említett feldolgozásában a bérmálás szertartásánál idézi az adatot, (Telegdi Miklós, Evangéliumok magyarázatja... Nagyszombat, 1578) amely szerint a tata keresztapa vagy keresztanya." íme jelen vagyon az egyházi fejedelem pispek uram, ki az ő tisztinek méltósága és hatalma szerint meg Bérmál mindent aki bérmálkozni akar. Járullyatok hozzá azért... Tatája, azaz keresztapja avagy annya legyen mindennek aki odajárul." A tata a bérmálás szentségében már részesült felnőtt személy lehet. „Megbérmálatlanul senki sem lehet másnak „tatája". A tata nem választható a rokonok közül: „senki ü tulajdon gyermekit vagy atyafiait elő ne vigye, hanem idegennel vitesse elő". Ide kívánkozik az MTESZ tata szócikkének adata ugyanebből a forrásból (1577-80): „A pap és a taták imádkozván ő érettek nyerik meg nékik a tisztétó szent lelket."

40 A magyarországi római katolikus egyház szertartásainak Szigeti Kilián által írt rövid történetéből vizsgált témánkkal kapcsolatban érdemes kiemelni a következőket: még a XVII. században sajátos magyar jelleget öltöttek a misén kívüli szertartások, amelyeket a Rituálék és Agendáriusok foglaltak össze. A legelterjedtebb Pázmány esztergomi rituáléja volt, de más egyházmegyék37