Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Népesedési kérdések - Petánovics Katalin: Három Balaton-környéki falu születési arányainak és névadási szokásainak változása 1900–1960 között

Népesedési kérdések A táblázat tanulsága szerint legmagasabb a születések de a halálozások szá­ma is 1900-1914 között. Várvölgy és Rezi esetében a halálozási mutatók meghaladják az országos átlagot, amely 1913-ban 20,1%, 1914-ben 19,7% volt. 14 A háború évei alatt érthető módon mintegy heted részére csökken a születések száma, ugyanakkor csökken a halálozási arány is. 1919-1929: A születésszám emelkedik, de messze elmarad a század eleji ér­tékektől. Feltűnő, hogy bár Reziben több, mint 7%-kai kevesebb a csecse­mőhalandóság, még mindig 20% fölött van, amely most is fölözi az országos átlagot." Úgy tűnik, hogy az egészségügy is felfigyelt Rezi és Várvölgy ma­gas gyermekhalandóságára, és a védőnők - akiknek működése a harmincas évekre nagyjából az egész országra kiterjedt 16 - megkezdték áldásos tevé­kenységüket. Az anyakönyvekből jól követhető ennek az eredménye. Várvöl­gyön 1929-től, Reziben 1932-től, Zalaszántón 1934-től a korábbiakhoz ké­pest szinte egy csapásra a minimumra redukálódik a csecsemőhalandóság. 1957-től az ismert okok miatt a születések száma egyre fogy. A falvakból el­költöztek a fiatalok. Napjainkban évente 10-15 keresztelés van mindhárom helységben, 17 s ez a szám sem azonos a születésekével, mert néha 2-3 évesen kereszteltetik meg a gyermeket, vagy a faluból elszármazottak érzelmi okok miatt az otthon maradt szülőknél tartják a keresztelőt. A törvénytelenül született gyermekek aránya - mint az adatokból látszik ­Várvölgyön és Reziben egyaránt 4,4%, Zalaszántón 5%, tehát több, mint a megbélyegzett Reziben. 18 Legtöbben a század elején jöttek a világra, azontúl nagyjából kiegyensúlyozott a számuk. Zalaszántón 1900-1908 között évente 4-11; 1909-1960 között évente 3-5. Várvölgyön 1900-1912 között évente 4-10; 1913-1960 között évente 1-3. Reziben 1900-1907 között évente 4 -7; 1908-1960 között évente 1 -3. Halálozási arányuk megegyezik a többi gyermekével, de voltak kritikus időszakok - főként az első évtizedben -, amikor Reziben és Zalaszántón a törvénytelen gyermekek többsége meghalt vagy a születése után, vagy egy éven belül. Ez azt jelenti, hogy háromból három, ötből négy, vagy nyolcból négy. Ez lehetett véletlen is, szándékos is, ma már nem tudjuk. Elmondtak ugyan egy-két emlékezettel még elérhető esetet, amikor az újszülöttet meg­ölték és elrejtették; boncoláskor kavicsot találtak a torkában amitől megful­ladt; párnát nyomtak az arcára, vagy kihűlt. 19 De nem szabad figyelmen kívül hagynunk a leányanyák terhesség alatti magzatelhajtó kísérleteit sem, ame­lyek nem jártak sikerrel, de nyomorékká, életképtelenné tették a magzatot, aki szülés után rögtön vagy hamarosan meghalt. Az esetek többségében mégsem szabad tettlegességre gondolnunk. Az anyák minden kétségbeesé­sük ellenére féltek az evilági törvénytől, és a túlvilági büntetéstől is. A hiede­lem szerint akik mégis elkövették, azok nagyon nehezen halnak meg, és a meg nem született, vagy kereszteletlenül meghalt magzatok sem nyughat­nak a túlvilágon. 216

Next

/
Oldalképek
Tartalom