Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Fazekas Csaba: Neoprotestáns mozgalmak és megítélésük a XVIII. századi Magyarországon a tiszadobi „ébredés” tükrében

Egyháztörténet, felekezetek együttélése (minden bizonnyal unokái), akinek feleségével, Baranyay Dorottyával és három fiával (Mihály, János és Jakab) együtt II. Ferdinánd 1635. február 9-én, Sopronban adományozott nemesi ragot. Die Wappen des Adels. J. Siebmacher's großes Wappenbuch. Band 33. Neustadt an der Aisch, 1982. 512-513.; illetve Id. még: Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. I—XIII. köt. Pest, 1857-1867. (reprint: 1987)IX/457. 44. Veres Miklós i. m. 169. 45. Egy református szakíró az ötvenes években (a megjelenés éve nyilván ezúttal sem közömbös) a paraszti terhek miatti elégededenséget jelölte meg a református egyházban tapasztalható mozgalmakkal, így a tiszadobi gyülekezettel kapcsolatban is. Tóth Endre: Egyháztörténelmi tanúságok. In: Református Egyház, 1950. 24. sz. 23-30., illetve: Molnár Ambrus-Szigeti Jenő i. m. 9., 45-47. Ezt az álláspontot ugyanekkor még a református történész, Esze Tamás is kételkedve fogadta. Esze Tamás: Éhség, fegyver, döghalál. Adalék a magyar református ébredések történetéhez. In: Református Egyház, 1951. 5. sz. 22-26., 23. 46. SzSzBmLt. IV. I. b.) Acta politica, Fasc. 42. Nr. 77. 1741. 47. SzSzBmLt. IV I. b.) Acta politica, Fasc. 42. Nr. 78. 1741. 48. Ld. 1. sz. melléklet. 49. Esze Tamás és Révész Kálmán idézett cikkei ugyanis a (később alaptalannak bizonyult) vádpontokat, mint a valódi tényeket írták le velük kapcsolatban. 50. Megjegyezzük, Esze Tamás említett cikkében (hivatkozások nélkül) egyszer-egyszer idéz a tiszadobi közösséggel kapcsolatos magyar nyelvű iratokból és egyéb olyan dokumentumokból, amelyeknek eddig nem tudtunk nyomára bukkanni. Szathmári Judit levéltáros szíves tájékoztatása szerint ezek az anyagok Esze Tamásnak a Ráday-levéltárba került hagyatékában sem találhatók. 51. Nem tudjuk, a névsorban szereplő Porkoláb János nemes és Czeglédi István jobbágy vallomása a jegyzőkönyvben és az egyéb csatolt iratokban miért nem szerepel. Elképzelhető, hogy más alkalommal hallgatták ki őket. 52. Pl. Porkoláb István bibliai utalásai valószínűleg: 5Móz 29,29. Róm 11,33. 53. Pl. Róm 5,12; lKor 15,22. stb. 54. Pl. Íján 5,16-17. Bibliai jártasságot tükröz az „asszonytól született" jelző gyakori használata is. Pl. Jób 15,14. Luk 7,28. 55. Szavaikban szinte szó szerint idézettekkel találkozunk. Ami a bűn szerepét és az Istentől való elválasztottságot illeti: Ezs 59, 1-2., a „megsebez és meggyógyít" formulára pedig: 5Móz 32,39. lSám 2,6. Jób 5,18. Hós 6,1. stb. 56. Luk 14,5. Vö. mégMt 12,11. Luk 13,15. Ugyanígy a 7. pontra, amikor arról beszélt, hogy ahol Isten nevében egybegyűlnek, ő ott van közöttük. Mt 18,20. 57. A házi összejövetelek tartása, azokon közös olvasás vagy felolvasás (elsősorban a Bibliából, de áhítatos könyvekből is) általában a protestáns népi kultúra egyik legnyilvánvalóbb jele volt, amit a tiszadobihoz többé-kevésbé hasonló más csoportok, ébredési mozgalmak kapcsán is megfigyelhetünk. Ld. részletesen pl.: Tüskés Gábor i. m. (1987) 228. 58. Erre utal, hogy vallomásaikban is említenek bizonyos közös „tanácskozásokat". 59. Esze Tamás i. m. (1952) 6. 60. Mályusz Elemér i. m. (1936) IV/163. 61. Esze Tamás i. m. (1951) 26.; Esze Tamás i. m. (1952) 6. 62. Révész Kálmán i. m. 353. — </9ó