Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Fazekas Csaba: Neoprotestáns mozgalmak és megítélésük a XVIII. századi Magyarországon a tiszadobi „ébredés” tükrében

Egyháztörténet felekezetek együttélése sel kapcsolatos tanítások sem, pedig kifejezetten „farizeusi" jegyeket aggattak rájuk. (Csupán bvánatosnak tartották, hogy mindenki intézze el ügyeit korábban, hogy nyugodtan részt vehessen a vasárnapi összejöveteleken.) Panyiti erre is Jézus Krisztus pontosan idézett szavaival vágott vissza.

56 Az utolsó kérdésre adott válaszokból megtudjuk, hogy az üdvösség kérdését sem kívánták saját csoportjukra leszűkítve értelmezni, annak megadását szintén Isten szuverén döntésének tulajdonították. Az istentiszteletek Nézzük meg, hogyan tartották összejöveteleiket. Először is magánházban gyűltek egybe," az istentiszteleteiknek három része mutatható ki: Bibliaolvasás és magyarázás (prédikáció, de ekkora létszámnál és családias légkörnél elképzelhető, hogy bizonyos kérdéseket egyszerűen kötetlenül megbeszéltek;

58 dicséretek éneklése Dávid zsoltáraiból és közös imádkozás. Mind bibliai ihletettségű vallomásaik, mind pedig istentiszteletük leírása alapján megállapíthatjuk, hogy itt kifejezetten egy puritán jellegű ébredési, illetve megújulási mozgalomnak lehetünk tanúi. A tagok számára a lényeget nem egyes egyházi törvények külsődleges megtartása, vagy pusztán erkölcsösségben megmutatkozó életmód-változás, hanem komoly és őszinte Istenhez fordulás, megtérés jelentette, amely életük értékrendjének teljes átalakításával, a bibliai igazságoknak való alárendelésével volt egyenértékű. Mindez azonban egyáltalán nem befelé forduló elzárkózó vallásosságot jelentett, hanem, mint soraikból kitűnik, kifejezetten a mindennapokhoz és a felebarátokhoz való pozitív hozzáállást. Mindez kitűnik Panyiti György szűkszavúan előadott, de a lényeget tartalmazó (és a többiek által is igaznak vallott) megtérése történetéből. Porkoláb István szólította meg őt a szántóföldön, majd bizonyságot tett neki a hitéről és felszólította, hogy a bűn útjáról Istenhez térjen. Hogy a megtérésnek volt-e valamiféle szertartása, vagy egyszerűen csak a csatlakozni szándékozó elkezdett járni az összejövetelekre, nem tudjuk. Adataink arra utalnak, hogy el-eljártak a református templomi istentiszteletre, számukra azonban egyáltalán nem ez volt a fontos, hanem a laikus kegyesség gyakorlása.

59 A tiszadobiak házi alkalmainak leírása továbbá arra is utal, hogy hitéletükből kimutatható a puritanizmus egyik legnagyobb szellemi újítása is, nevezetesen, hogy a közös zsoltáréneklés, imádkozás gyakorlata által ki tudták emelni a gyülekezetet a passzív szemlélődés állapotából és az összejövetelek aktív részesévé tették.

60 Azt a szemléletet ugyanis, amely az istentiszteleten részt vevő hívőket inkább a prédikáció egyszerű hallgatóságának, s nem az Isten és a gyülekezet közötti kapcsolat megteremtését a prédikátorokon kívül is hathatósan elősegítő tömegnek tekintette, a korai reformáció hitéleti újításai is meghagyták, s csak a puritánok vetették fel ennek a felfogásnak a tarthatatlanságát. Mindezek után felmerül a kérdés, hogy mely tényezők alapján tekinthet176