Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)
Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Fazekas Csaba: Neoprotestáns mozgalmak és megítélésük a XVIII. századi Magyarországon a tiszadobi „ébredés” tükrében
Egyháztörténet felekezetek együttélése Jelenlegi adataink szerint nem tisztázható pontosan, hogy az (elsősorban Révész Imre egyháztörténeti munkásságát követő) református történetírás által „rajongónak" nevezett tiszadobi gyülekezet pontosan mikor keletkezett. „Rajongónak" egyébként a nagyon aktív hitéletet élő, feltűnően erkölcsös, a bibliai igazságokra és a Szentlélek jelenlétére különösen fogékony, ezért a reformátusok közül is kirívó hívőket tekintettél. A fogalom használata nemcsak ebben a korszakban figyelhető meg, a XIX. század második és a XX. század első felében nagyon gyakran illették ezzel a negatívnak szánt jelzővel a protestáns kisegyházak (később baptisták, metodisták, pünkösdiek stb.) tagjait. A tiszadobi gyülekezetről készült két kisebb elemzés a „rajongást" kifejezetten úgy értékelte, mint a „normális" református hitélet súlyos és megengedhetetlen megzavarását. 29 (A református egyháztörténet ugyanígy általában elítélendő, szektás rajongásnak tekinti a XVII. századi angol kvéker- és a XVIII. század eleji francia camisard-mozgalmakat, 3 " amelyekről a beszámolók egybehangzóan kijelentik, hogy a Szentlélek vételének a pünkösdistákra jellemző módja, természetfölötti erők megnyilvánulása, gyógyulások, szabadulások jellemezték, pedig a mi esetünkben ilyesmivel egyelőre nem találkoztunk.) Megjegyezzük továbbá, hogy a protestáns egyháztörténet-írás másik - Révész Imrével több okból polemizáló - nagy egyénisége, Zoványi Jenő az előbbitől teljesen ellentétesen definiálta a „rajongást": „Vallási téren (...) pedig rajongás a vallási fanatismusnak az a neme, mely a nem földönjáró enthusiasmusban nyilvánul [meg], midőn túl teszi magát az ember az ésszerűség, a józan életfelfogás határain. P.feldának] o.[káért] az még nem rajongás, ha valaki szenved vagy akár meg is hal a meggyőződéséért, akármennyire ki is ment a divatból az efféle, de az már rajongás, ha keresi, hogy szenvedhessen vagy meghalhasson." 3 ' Zoványi rajongónak nevezte például Méliusz Juhász Pétert és követőit, amiért nem költöztek el a pestissel fertőzött településekről, vagy a csengeri rektort, aki 1563-ban öngyilkos lett a predesztináció tanának sarkított értelmezése miatt, aki 1873-ban - országos megrökönyödést kiváltva - annyira tisztelte az ostyát, hogy megette, amikor egy kolerás beteg kihányta azt és így maga is megkapta a gyilkos kórt és meghalt stb. Nem tekintette viszont szélsőséges rajongásnak (Révésszel ellentétben) a vallási csoportokat, például az anabaptistákat, unitáriusokat stb. Vagyis Zoványi „rajongás"-fogalmába nem fért volna bele a tiszadobi közösség sem, más kérdés, hogy a protestáns történetírók túlnyomó részének értékítéletét Révész Imre felfogása határozta meg. Érdekességképpen megjegyezzük még, hogy Révész egy más helyen a XVII. századi vallási mozgalmakat bemutatva a puritanizmust „minden szektás rajongásnál értékesebb kísérlet"nek nevezte, az általunk elemzett - Révész által szektás rajongónak tekintett - tiszadobi gyülekezet keletkezésében pedig kimutathatónak véljük a puritanizmus szellemi hatását. 32 171
