Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)
Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Dénesi Tamás: Remeték a veszprémi egyházmegye területén a XVIII. században
Egyháztörténet, felekezetek együttélése anyagi biztonság is csábíthatta ezeket az embereket erre az életformára. A szent hely ellátása, a hívek vigasztalása, esetleg tanítása, a harangozás, és ha a remete pap is volt egyben - amire nem sok példát találunk - misézés, gyóntatás volt a feladatuk. Az első remeteségek a 18. század elején alakultak, mégis a század negyvenes éveitől a hetvenes évekig számíthatjuk azt az időszakot, amikor szinte ellepték a remeték a veszprémi egyházmegyét. Padányi Bíró Márton 1759-ben szabályozta életmódjukat. A helyileg illetékes plébánosok gyakoroltak felügyeleti jogokat felettük, a remeték mindenben engedelmességgel tartoztak a plébánosoknak. Fegyelmi ügyeiket az esperesi kerület koronáin tárgyalták. A sok példás életű mellett találkozunk házasulni készülő, iszákos, sokat kóborló, kereskedő remetékkel is. Néhány kivételtől eltekintve laikusok voltak, alacsony iskolai végzettséggel. Feltűnő, hogy 31 harmadrendi ferences volt közöttük. Ezek közül többen Rómába zarándokoltak, hogy ott vehessék magukra remeteruhájukat, ott tegyék le fogadalmukat. A legtöbben természetesen Magyarországon öltöztek be és sokan közülük remetenevet is választottak. Noviciátusukat egy tapasztaltabb remeténél végezték, aki bevezette őket új életformájukba. Egy fennmaradt szertartáskönyvből a beöltözés és fogadalomtétel liturgiáját is ismerjük. Fogadalmukat a területileg illetékes plébános előtt tették le, beiktatásukat is ő végezte, de szükséges volt a földesúr beleegyezését is kikérniük. A fennmaradt inventáriumokból kitűnik, hogy szegényes életet éltek. Barlangokban, egyszerű parasztházakban, templomtornyokban, faházakban, de többen közülük szép remetelakban éltek. Harangoztak, ellátták a kápolnát és a híveket, de dolgoztak is. Szőlőt műveltek, gondozták kertjüket, gyümölcsösüket, méhészkedtek. Fontos pasztorációs szerepet láttak el: azokon a helyeken éltek és dolgoztak laikusként, mégis egyházi szolgálatban, amelyeket a hivatalos egyház, a papság nem ért el és olyan feladatuk volt, amelyhez nem kellett feltétlenül papnak lenniük. A remeték is megérezték II. József egyházpolitikáját. Előbb csökkenteni kellett számukat, majd 1782-ben királyi rendelet mondta ki, hogy a remeteségeket meg kell szüntetni, a laikus remetéket szekularizálni kell, a pap-remetéket pedig papi feladatokkal kell ellátni. Ekkor véget ért tehát a barokk kor e sajátos és népszerű életformája. Kitekintés Más egyházmegyék területén is elterjedt volt a magányos remeteélet a 18. század folyamán. A Győri Egyházmegyében Mária Terézia uralkodása alatt 39 eremita élt kápolnák és búcsújáróhelyek mellett. Szolgálatuk és életük hasonlított a Veszprémi Egyházmegyében élő társaik életéhez. A püspökség a közülük választott senior felügyelete alá helyezte őket. 1772-ben Kocsis CeЮ2