Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - P. Madar Ilona: Kórógy, Szentlászló, Haraszti és Rétfalu vallásos szokásairól

A mindennapok és az ünnepek vallásossága Amikor a gyermeke kiállt, utána, mikor férjhez ment vagy megnősült a lánya-fia, közelített a karalja felé. Hatvanéves korára minden szlavóniai református asszony eljutott a kar alá. Az átülés rendjét betéve tudták. Soha senkinek nem kellett mondani, hogy üljön. A kar aljáról megemlítendő még, hogy nem csak az idős asszonyok helye volt, hanem a gyászolóké is. A halálesetet követő vasárnapon minden gyászoló odaült, utána nem is mentek a templomba 2-5 vagy még több évig. A haraszti templomban a gyásza miatt távolmaradó asszony a helyére odatette négyrét hajtott fekete kendőjét. Volt, aki fiatalon elveszített valakit szerettei közül, „örökös gyászt" fogadott, és többé nem ült ki a kar alól. Ez a templomi hely és a fekete ruha együtt jelentik az örökös gyászt. Az is előfordult, hogy egy fiatalasszony úgy ragaszkodott az anyósához, hogy a templomban is mellette akart ülni, és hátra ment vele a kar alá. Ez fordítva nem történhetett meg, hogy egy idős asszony előrébb ült volna. A nagyon öreg „szülék", akik már „görbikék", akik meggörbedtek, és csak „lassikán" - lassan tudtak járni, nem is mennek be a templomba, „... szégyellnének is a fiatalok közé vegyülni": a magukkal hozott kicsi gyalogszékre ülnek a kistemplomban. Igaz, hogy az alábbiakra csak elődeik elbeszéléséből emlékeznek, de többen elmondták, hogy „Régente nem ülhetett a helyére, aki az első vasárnapon nem volt az Isten házában, hanem ki kellett állnia a templom piacára, és ott hallgatta meg az istentiszteletet, állva." Úrvacsora Az úrvacsora szent jegyei a kenyér és a bor. A bort itt is a presbiterek valamelyike adta, mint máshol. A kenyérnek valót azonban az általánostól eltérően gyűjtötték össze. Minden egyháztag adott zsengét. Aratáskor sok helyütt előre kiválasztották a búza legszebbjét, sarlóval levágták, sulyokkal kicsépelték, megszórták, és utána szemenként kiválogatták. Szentlászlón a konfirmandus leányokkal szedették össze az elhullott búzaszemeket. Otthon azután kicsépelték, kiválogatták, „mint a galamb", úgy vitték fel zsenge gyanánt. Kórágyon a templomajtóra ki volt szegezve egy papír, arra írta a nevét, aki a zsengét felvitte. A búzát az odakészített zsákba öntötték. A zsengét száraz malomban őrölték meg, mikor az megszűnt, kézi malomban. A kenyeret a lelkész vagy a kurátor felesége sütötte meg. Ami kimaradt a lisztből, azt karácsonykor felsütötték kalácsnak, és a szegényeknek szétosztották. Kórógyon még napjainkban is összehordják a zsengét. Kézi őrlőn őrlik meg, ha máskor nem is, de új kenyérkor abból sütik a kenyeret. „Igaz, hogy barna, de nagyon jó." Még egy különös szokás van ezen a vidéken. Urvacsoravétel előtt leveszik az ékszert a kezükről és a nyakukból. Vagy fel sem veszik ilyenkor. Még a lelkésztől is elvárják, hogy gyűrű nélkül nyúljon a szent jegyekhez. 399