Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - Halász Péter: A húsvéthoz kapcsolódó vallási népszokások a moldvai csángóknál

A mindennapok és az ünnepek vallásossága colási alkalmak szervezettek voltak: néhányan pénzt gyűjtöttek, zenészeket fogadtak. A táncot régebben rendszerint a szabadban rendezték, a templom vagy a községháza előtti téren (hórahely), a falu szélén lévő mezőn, vagy erdei tisztáson. Körtáncot, vagyis hórát jártak, úgy is mondták: a mise után volt a hóra. Ilyenkor elsősorban a nagylányok és a legények táncoltak, ritkábban néhány fiatal házas is beállt a körbe, az idősebbek pedig körben álltak s gyönyörködtek a táncban. De táncoltak a kicsik is - emlékezik egy kickófalvi asszony -, azok „valamelyik ográdában (udvar) rúgták az agyagot", - „atíta am dansât de am fi ajuns pîn' la Bucuresti ре jos" - hogy Bukarestig elértünk volna. Lészpeden - és alighanem máshol is - húsvéthétfőn megérkeztek a faluba a vándor körhintások, ahogy a csángók mondták: mentünk a hintóra, a kerekhintóra. A gyermekek pedig a cserkabalára.

13 A néprajzi szakirodalom szerint a moldvai magyarok körében ismeretlen a húsvét hétfői locsolkodás. Ez az általam ismert települések többségében így is van; a Tázló menti és a Bakótól délre eső, Szeret melletti falvakban élők egyáltalában nem tudnak arról, hogy valaha is szokásban lett volna náluk a húsvéthétfői locsolás. Van azonban néhány olyan adat, amely alapján úgy tűnik, a népszokás hiányát korántsem általánosíthatjuk Moldva teljes katolikus népességére. Néhány Romántól északra fekvő, magyarul már néhány emberöltő óta nem beszélő faluban idős emberek úgy emlékeznek, hogy szüleik, nagyszüleik korában, tehát a századfordulón, esetleg a múlt század végén, húsvét hétfőjén locsolták egymást a fiatalok. Burjanesten az 1910-es években kofával

14 locsolták a lányokat és buszujuk (bazsalikom) virágot vittek magukkal. De ötven esztendeje már nem locsoltak. Hasonlóképpen emlékeztek Dzsidafalván és Buteában is. Ezek azonban meglehetősen gyér és bizonytalan adatok, szemben a Tatros -menti Diószegről, Szitásról, Tatrosvásárról, valamint Vizanteáról származó, egyértelműen a szokás meglétét mutató jelenségekkel. Szitáson az 1950-es években húsvét másodnapján jártak vízbevetni a legények. „Öntöztek vízvei, kaptak piros tojást. A lijányokat megmosták jól a vízvei, leöntözték őket. Azt mondták 'Hálaistennek megértük vízbevetés napját, örömvei, egészségvei!'" Vizanteán is emlékeznek a húsvéthétfői locsolásra, az 1930-as években a legények jártak a faluban a lányokhoz. „Hozzám is jöttek - emlékszik vissza Csobotár Mária - mikor leány voltam. Tanítottak mámókáim: mamámé, ha eljőnek a legények, ne legyetek buták. Azok kikértek minket apámtól, anyámtól, azok kiengedtek ográdába, s ott megöntöztek a legények. Kártyákból öntöztek vízvei. Én rákapaszkodtam egy legénynek a sziujára, s nem tudott lerázni, ő is kapott. Mind kiabált a többieknek: ne öncsetek te, ingemet öntőtök. Utána én is meg kellett változzak, de ő es. De amelyik lány 320