Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - Lengyel Ágnes: Előénekesek és vallásos nyomtatványkészleteik jelenkori jellemzői a felföldi térségben

Vallásos ábrázolások, feliratok, szakrális építmények és helyek imádkozó helyére, annak alapján, hogy amíg szülőfalujában, Lukanényén élt, már segédkezett az előénekes mellett. Itt, Lukanényén Batta Józsefbe, Tóth Mária („Batta Maris" sz. 1922 Lukanénye) úgy vált előénekessé, hogy nem volt a faluban kántor és másik énekvezető sem, ő pedig úgy érezte tud szépen énekelni és a pap is bíztatta. Kőváron (Kolary, Szk.) a templombíró kérte még a jelenlegi előénekes édesanyját a feladat végzésére. Balassagyarmaton a Szalézi Lelkészség az 1980-as évek végén vált a helyi Szentháromság Plébániától külön egyházközséggé és önálló plébániává. Addig a szalézis hívek a másik templom rózsafüzér-társulatához tartoztak saját csoportokkal. Összejöveteleiket, titokcseréiket helyben tartották, és azt saját vezetőjük, a „szentképes asszony"-nak nevezett endrefalvi (Nógrád m.) származású Deák Bertalanná irányította. A szalézi templomban korábban csak októberben végezték a rózsafüzért, pap vezetésével. Az 1970-es évektől a mohorai származású Szarvas Jánosné - akinek testvére előimádkozó volt szülőfalujában, Mohorán - kezdte végezni az olvasót a vasárnap esti szentmisékhez kapcsolódóan. Idővel bevonta az egyedül élő Széles Kálmánné Dovicsiny Ilonát az ájtatosság vezetésébe. Majd már betegen, a kórházban megkérte, hogy vegye át az imádkozás egész vezetését. Ekkortájt, a 70-es évek második felében hunyt el a „szentképes asszony" is, és a társulati ügyek intézése szintén Szélesnére maradt, mint ájtatosságvezető, értő asszonyra, aki özvegy és még csak 60 év körüli volt. Hamarosan kiteljesítette az ájtatossági gyakorlatot. „Mária szent évé"-ben (1970-es évek végén) a helyi préposttól kért engedélyt, hogy a hétköznapi misék előtt is végezhessék a rózsafüzért, tehát a szentév minden napján. Az esztendő elmúltával kérte a folytatás lehetőségét, s végzik továbbra is. Napjainkban öreg kora és betegsége miatt már helyettese van, egy hatvan év alatti szandai (Nógrád m.) származású asszony, akinek szeretné majd továbbadni a feladatkört. Az előénekessé váláshoz sokféle szempontnak kell megfelelni, és szükséges a közösség elfogadása. Csóka Vince például, Patakon élt „öreglegény", búcsújáró volt, aki távoli kegyhelyeket is felkeresett (Szentföld, Lourdes, Czestochowa, Róma), de előénekessé, a búcsújárás vezetőjévé mégsem válhatott, mert adottságait kevesellték: „Nem volt olyan karakánt férfi, nem volt olyan művelt, hogy előimádkozó legyen." Másik példa egy idős előénekes mellett jelenleg előénekesi feladatokat felvállalni akaró, 50 év körüli asszony, akiről a mostani előénekes így vélekedik: „Erős hangja van nagyon, de nem szeretik a népek. Erős hangja van, de nincs benne semmi finomság. Mert kell, hogy legyen benne egy kis finomság, főleg, ha templomban énekel. Üzenték a népek, hogy nehogy engedjed, hogy ordíjjon a templomban. A népek hozzám vannak szokva, nem szeretik, ha ő megy." Az utóbbi évtizedek újabb típusú jelensége az előimádkozók, előénekesek kiválasztódásának módjában, valószínűleg a szekularizációs folyamatokkal 242