Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - †Molnár Ambrus: Egyházi és vallásos élet, „diktálás”, „énelők” Nagydobronyban

A mindennapok és az ünnepek vallásossága és a jelentővel együtt a kapuval szemben állnak fel, és amikor az udvarról kiindulnak a koporsóvivők, akkor diktálja az idevágó éneket: „Vegyük hát e koporsót fel..." majd a temetési menet élén haladva az úton végig az úgynevezett kikísérő éneket diktálja és kezdi. A temetőben a sírnál újra énekel a gyászoló gyülekezet, mégpedig a halott „mivoltjához" illő éneket. A temetésen a diktáló ember funkciója azzal ér véget, hogy elmondja a végső búcsúszavakat. Ez rendszerint ritmikus prózában írt szöveg. Az ilyen versek a Virrasztóba és temetőbe mondandó versek с füzetben találhatók.

23 Az egyik így hangzik: „Elnémultak a harangok, a gyászharangok. Te jó édesapa, melyek téged ide kísértek. Hogy a megfáradott tested megpihenjen, lenn a sötét sírban itt. Amíg éltél az idődet jó munkával töltötted. A rád bízott talentumot buzgón gyümölcsöztetted. Gyűjtsd össze hát kévéidet, mit éltedben arattál. Hű munkádért a béredet megtalálod Jézusnál. Ne félj tehát odamenni, óh te jámbor arató. Tárt karokkal vár reád a mennyben a Megváltó. Temetőkért csendes, halottaknak hazája, hadd pihenjen hős kebleden kit most helyeztünk sírjába. Hadd nyugodjon benne teste, honnan létét vette. Lelke pedig fent az égben éljen örök dicsőségben, Isten nyugtassa békében." Ezzel ér véget a temetésen a diktáló szolgálata. Odaáll a sírásók, sírbehúzók közé, akikkel együtt elfogadja a gyászoló család megbízottja által kínált kenyeret és pálinkát, mellyel a közreműködőknek megköszönik a fáradtságot. Az éneklők kifejezést Dobronyban kettős értelemben használják. Jelenti elsősorban azokat a személyeket, akik a diktálás által mondott szöveget elkezdik, „éneklik". így nevezik azonban azokat az alkalmakat is, amelyek lehetőséget adnak az éneklésre. Ezek között fentebb már említettük a templomi istentiszteleteket és a temetést. Az 1930-as években Stéfán Miklós nyugalmazott nagyráti lelkipásztor, hajdan volt nagydobronyi segédlelkész visszaemlékezéséből idézek. Az ő idejében úgynevezett „fonóesteket" tartottak, „melyeket főként az asszonyok látogattak, akik ez alkalomra magukkal hozzák kerekes guzsalyukat és rövid imádság és bibliaolvasás után énekszó mellett pergetik rokkájukat. Az egész gyülekezet részese a téli időszakban vasárnap esténként tartani szokott vallásos ünnepélyek nagy látogatottságának és széles körű érdeklődésnek örvendő alkalmak már csak azért is, mert ilyenkor a szülők nagy gyönyörűséggel élvezhetik gyermekeik vallásos és hazafias tárgykörben előadott szavalatait, párbeszédeit, énekszámait s egyéb tetszéssel fogadott szerepléseit. S melyen örvendetes, hogy minden ilyen vallásos öszszejövetek nagyon sokan látogatnak s a hatalmas nagy terem minden egyes ilyen alkalommal zsúfolásig tele van nemcsak asszonyokkal, hanem férfiakkal is. Ezeken a vasárnapi vallásos estéken egy idősebb éneklő bácsi diktálása után nagyon régi eredetű vallásos éneket énekel a gyülekezet az egyes műsorszámok közben. 231