Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Vallásos ábrázolások, feliratok, szakrális építmények és helyek - Csukovits Anita: Vallásos szimbólumok a váci domokos kripta 18–19. századi koporsóin

Vallásos ábrázolások, feliratok, szakrális építmények és helyek Csukovits Anita Vallásos szimbólumok a váci domonkos kripta 18-19. századi koporsóin „Kultúránk története - mint valamennyi népé - ember és halál viszonyának számtalan sajátos, közvetett és közvetlen megfogalmazását őrzi."

1 A halálról vallott felfogást az adott történelmi kor, a jelentős események - például háborúk, járványok -, a meghatározó eszmeáramlatok és az egyéni élethelyzetek alakították, így a végtisztesség, bár a fő rítus fő elemei meghatározottak, koronként változott, a legközvetlenebb megfogalmazását adva minden időben az adott időszak halálképének. A haldoklóval és a halottal kapcsolatos teendők, szokások, sírjelek által közvetített viszonyrendszer a néprajztudomány sokat kutatott és viszonylag feltárt területei közé tartozik. A halott eltakarítására szolgáló koporsó az említett viszonyrendszer egyik legfontosabb közvetlen, tárgyi bizonyítéka lenne, ha a koporsós temetkezés több korszakából a tárgytípusból jelentős, összehasonlításra alkalmas menynyiség került volna elő. A legtöbb koporsó azonban, bár eredeti célját tekintve az örökkévalóságnak szól, a valóságban rövid időn belül megsemmisült, az erre vonatkozó írásos dokumentumok száma is csekély.

2 A közelmúlt és a jelen e tárgyai nem is keltették, kelthették fel a kutatók érdeklődését, hiszen ezek az egységes színű, díszítésű tárgyak a feliraton kívül nem hordoznak információt. Az Egerben, Miskolcon, Gyöngyösön előkerült 18. századi színes, festett töredékek pedig nem kaptak nagyobb nyilvánosságot, s általánosításra sem nyújtottak még lehetőséget.

3 A 19. század második feléből származó nyírségi, hajdúsági, szigetszentmiklósi virágozott koporsók pedig már más korban, más tájon, más vallási és szokásrendszerben élő polgárok temetkezési kultúrájáról szolgáltatnak adatot. A váci domonkos templom alatti kripta feltárásakor mintegy 100 év temetkezéskultúráját reprezentáló 263 díszített koporsó került elő. Vác-Felsőváros többségében magyar, német és szlovák ajkú polgársága, egyházi személyiségei temetkeztek ide az 1730-as évektől kezdődően (két késői betemetést nem számítva) folyamatosan 1808-ig. A város 18. századi történelmének, kultúrájának megértéséhez előre kell bocsátani, hogy a török megszállás és a 15 éves háború alatt Vác szinte a földdel vált egyenlővé, újjáélesztése pedig külső segítséggel történt. A törökök kiűzése után a korabeli krónikás, Bél Mátyás, így írta le Vácot: „...egy 21