Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Kósa László: Megnyitó

káztatom, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban hasonló a helyzet. A vallási néprajz kutatója bizonyára pontosan tudja, hogy sokvallású társadalomban (társadalmakban) dolgozik. Ez voltaképpen régi örökség, ami új az a sok közelmúltban alapított vagy nemrég megjelent kislélekszámú, erőteljesen missziós irányultságú felekezet. Alighanem új vonás az is, hogy ezek nagy arányban egymástól ragadnak el híveket, és csak azután a történelminek nevezett egyházaktól vagy felületesen vallásos, esetleg vallástalan emberek közül. A vallási néprajz kutatója bizonyára azt is tudja, hogy a tételes vallást képviselő egyházak és a szociológia másként ítéli meg a vallásosság különböző fokait és megjelenési formáit. A jogaikat visszanyert egyházak jelenleg még igen korlátozott mértékben tudnak arra erőt fordítani, hogy a maguk szempontjait tudományos fölmérésekkel szembesítsék, azaz maguk is végezzenek, vagy készíttessenek értékeléseket. Szinte közhely, hogy térségünkben a XX. század második felében a valláshoz ragaszkodók és főleg a vallásgyakorlók társadalmilag fokozottan hátrányos helyzetbe kerültek. Ez a tényező mutatis mutandis a vallási néprajz múltra orientált művelőjének anynyiban kedvez, hogy alighanem a legtradicionálisabb rétegek körében végezheti munkáját. En, aki elkötelezettje vagyok a történeti néprajzi-művelődéstörténeti kutatásoknak, azért emelem ezt ki, hogy épp az ellenkezőjére is biztassak. A vázolt hihetetlenül érdekes és tanulságos állapotok között óriási jelentősége van a kortárs vallási élet néprajzi szemléletű kutatásának. A vallás értékőrző elemei és az említett hátrányos helyzet hozzájárult számos jelenség konzerválásához, de nagy tévedés lenne elfeledkezni a vallások hagyományosan ismert megújuló képességéről és jövőorientációjáról. Előítélet számba mehet egy konferenciáról előzetesen bármit is nyilatkozni. Ezt a lehetőséget eleve kizárva, annyit a meghívóban kiadott címek alapján meg kell állapítanom, hogy a kutatói érdeklődés nagyságrendje és differenciáltsága eljutott oda, hogy valószínűleg szétfeszíti egyetlen konferencia kereteit. A mostani tematika érdekes, összetett és nagyon sokfelé ágazik, ám a párhuzamos szekciók munkájának követése egy ember számára aligha lehetséges. Meggondolandó, hogy a jövőben nem célravezetőbb-e tematikus konferenciákat szervezni a vallási néprajzzal foglalkozóknak. Magam óvatos vagyok a XVIII. századnál távolabbi múltba tekintéssel szemben, mert a néprajznak korábbi időszakokra - ritka kivételektől eltekintve - még nem alakultak ki a vonatkozó eredményes módszerei. Üdvös lenne, ha a jövőbeni konferenciákon - akár fölkérésre — nagyobb összegző előadások is elhangoznának. A megsokasodott publikációk ezekhez kellő alapot nyújtanak. Szorgalmazom elméleti és módszertani előadások tartását is, mert ezekből hiány mutatkozik, a mostani konferencián alig egy-kettő töri meg a különben fontos, de olykor túlságosan partikulárisnak tetsző adatközlések sorát. Nem szeretném bírálattal zárni mondandómat, bár meggyőződhettek róla, hogy nagy részét nem kritika, hanem elismerés kívánta kitölteni. Az utób10