Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Mohay Tamás Budapest: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún

ket, s a falvak között már nem énekeltek annyit, inkább a Rózsafüzért mondták. Csíkdelne után a magyarországi kísérők legtöbbje is elmaradt, már csak a tizenkét szekér haladt a gyalogosok után. A gyimesiek menetét előző nap, Csíksomlyóra tartva is csak Csíkszentmiklóson fogadták szervezetten a templom körül, s ez a fogadás vasárnap délben megismétlődött. A faluba déltájban, az országúton beérő gyimesieket az útkereszteződésnél egy fogadó csoport várta, akik jelezték, hogy kanyarodjanak be a templom felé. Itt a némileg fellazult (de még nem felbomlott) menet újra összerendeződött, és énekelve vonult fel a templomhoz. Meghajtott zászlókkal, székely ruhás legények és leányok sora előtt mentek be a cinterembe, s az oszlop kissé összetömörödve is csaknem körbeérte a templomot, így akik hátul álltak, azok nem hallhatták a piros miseruhába öltözött pap köszöntő szavait, nem válaszolhattak, és nem énekelhettek együtt a falubeliekkel, akik a templom kapuja körül gyülekeztek mintegy százas csoportban. Ezért a pap a menet mindhárom része számára megismételte köszöntését, együtt imádkoztak és énekeltek a helybeliekkel, majd szakaszonként vonultak ki. Sokan a gyimesiek közül (is) a szemüket törülgették. Nem csoda: ilyen menetre és ilyen fogadásra csak a legidősebbek emlékezhettek idáig, s a fiatalabbak csak az ő elbeszéléseikből tudhatták, mit is jelent ez. A templom nyitva volt, de a gyimesiek oda nem mentek be; a harang a falu határába érkezéstől a templomkapuhoz érkezésig szólt, kiterjesztve ezzel a fogadás szent terét az egész falura. Az utcán (ivás után) a menet újra összerendeződött, és aztán keresztülvonult a falun, majd Csíkszépvízre ért, ami az utolsó falu a hágó és a Gyimesvölgy előtt. Volt olyan szekér, amelyik itt kissé lemaradt, pár percre megállt, a férfiak beszóltak egy ismerősnek, aki kijött, és borral kínálta a fent ülőket. A menet Szépvíz után oldottabban haladt tovább: már nem énekeltek és imádkoztak, hanem igyekeztek elérni a kaptatón azt a helyet, ahol le lehet pihenni ebédelni. Szépvíz után körülbelül fél óra járásra, a víztározó, a dugás mellett álltak meg. Eddigre egy rövid eső is elállt (az induláskor eredt el megint, hogy csak a hágóra érve álljon el újra). Az út szélére telepedve ki-ki elővette tarisznyájából, a szekerekről, elemózsiáját: kenyeret, kolbászt, főtt tojást, juhsajtot, szalonnát. Puliszkát nem láttam. Volt, aki ledőlt egyet szenderedni, volt, aki az országút mellett ültében egy vad gyümölcsfacsemetét talált, és azt ásta ki bicskával, kézzel. A férfiak az út egyik, a nők a másik oldalán kerestek félreeső helyet maguknak. Abrakot vetettek a lovaknak. Volt olyan, akiért otthonról eléjöttek kocsival, úgy vitték haza. Az egyórás ebédszünet után az eső elől levették a rudakról a zászlókat, összecsavarták, némelyek kifordították mellesüket. Itt következett az út legnehezebb szakasza: az erdőn át, a régi gyimesi 144