Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)

Vallás és irodalom, vallásos költészet (imádságok, énekek, imaalkalmak, hitbuzgalmi és prédikációs irodalom) - Gál Adél: Kéziratos imádságos füzetek Salánkról

VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. halál azoknak válik osztályrészévé, akik a közösségi normákat életük során nem megsértették, hanem inkább erősítették. Ilyenformán a halálhoz való hagyományos viszony rendkívül erősen összefonódott a közösségi morális, fegyelmező szabályokkal, amint ezt minden nép világképében és vallásában megfigyelhetjük”18 A kutatott településen, Salánkon a halottkultuszhoz igen sok, még élő ha­gyomány fűződik, melyről kutatómunkám során magam is meggyőződtem19. A halál természetessége arra készteti a hívő embert, hogy egész életében készül­jön az útra, s idős korban ez a „felkészülés” intenzívebbé válik, vagyis többet imádkozik. Az ima ereje és a lélek megtisztítása által próbálják a „szép” halált elnyerni önmaguk, vagy valamely más haldokló számára. Ima Máriához a boldog kimúlásért О Mária, kegyelem és irgalmasság anyja, nézz reám szolgádra kegyesen és engedd, hogy halálom órájában hatalmas oltalmadat, Jézus szentséges szive jóságáért megnyerhessem. Ha tagjaim merevülnek és a halál verítéke borítja arcom és szám szent nevedet már ki nem mondhatja, akkor óh legkedvesebb Anyám segíts engem szegény bűnöst a pokol támadásai ellen, kérd Isten Fiad szent malasztját, és vezess be engem az örök dicsőségbe, taníts meg hogy bi­zalmamat Istenbe helyezem, és bünbánatteljesen szenvedjek és haljak meg; óvj meg a csügedés és kétségbeeséstől, idézd fel bennem a pokol elleni félelmet és tölzsd meg lelkemet az isten irgalmasságára való reménységgel. Neked én legkedvesebb anyám, testemet, lelkemet, életemet és halálomat ajánlom, imád­kozzál értem minden időben most és utolsó harcomban. Amen Adatközlőmben is mélyen él a hit, hogy a haldokló szenvedésein imával lehet könnyíteni. A halállal küzdő Mindenható és irgalmas Isten tekints könyörülő szemmel ezen... szolgádra/ szolgálódra, ki földdé élete feloszlásához késszül. Látodazsd meg őt vigaszta­lásaiddal, neveld erejét, hogy Atyai szeretetedbe helyezett élő hittel tűrje szen­vedését, erősítsd meg őt a jámbor és kitartó önmegtartóztatásra. Könnyebbítsd meg halálharcát az örök élet vigasztalása és az afelőli bizonyosság által, hogy benned kegyelmes és irgalmas bíróra találjon. Mentsd meg Uram lelkét a ha­láltól és a testből történendő kiköltözte után veddföl örök szeretetednek ölébe, 18 Kunt 1987,102. 19 Lásd. Zán Gál 2013. 896

Next

/
Oldalképek
Tartalom