Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallástörténet, egyháztörténet, történeti források - Klestenitz Tibor: Vallásosság és hitélet Magyarországon – a katolikus nagygyűlések tükrében
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. pápának volt köszönhető, ami csak az első láncszemet jelentette a jótétemények sorában. Érvelése szerint az ultramontanizmus fogalma pápahűséget jelent, ezért nincs benne semmi, ami ne lenne vállalható. „Vajon mióta ellentét a katolikus és a magyar, a honpolgár és a hívő? Két különböző rendű, két különböző rangú kötelesség, de nem ellentét, de nem ellentmondás, sehol és semmikor. [...] A hazafiság, mélyen tisztelt Országos Katolikus Nagygyűlés, a hazafiság nem monopólium” - jelentette ki határozottan. Ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a katolikus identitás vállalása a legtöbb hívő számára nem magától értetődő, sőt „a legtöbb esetben, fájdalom, a tudatlanság és tájékozatlanság [...] annyi katolikust olyan nagyon különös, hogy ne mondjam: ellenséges helyzetbe juttat saját egyházával szemben [...] a lélekszámmal semmiképpen sem áll arányban az a kis százalék, amely mer katolikus lenni. Hiszen nem a lélekszám a mi gyengeségünk, hanem a mi gyengeségünk: a mi gyávaságunk.”27 A nagygyűlések szónokai ezért rendszeresen hangoztatták az öntudat felélesztésének szükségességét, amelynek természetesen a közéleti cselekvés és a hitéleti kötelezettségek teljesítése egyaránt fontos részét alkotta. Az eucharisztikus értekezletek A hitéleti reneszánsz megteremtésének első feltétele a papság elhivatottá tétele volt. Ezért lehetett fontos szerepe a katolikus nagygyűléseken a papság eucharisztikus kongresszusának. Ennek célja, a hozzá kapcsolódó látványos, nagy tömegeket megmozgató körmenettel együtt elsősorban az oltáriszentség kultuszának terjesztése, a papi erények ápolása, illetve az egymás iránti szolidaritás erősítése volt. A kortárs megfigyelők fontosnak tartották megjegyezni, hogy ezen az eseményen a legkülönbözőbb társadalmi állású papok együtt jelentek meg, amivel „mintha jelezni akarták volna, hogy itt az Úr Jézus szentségi kultuszán munkálkodván, megszűnik a különbség”.28 Az esemény elnökeként általában Mailáth Gusztáv Károly erdélyi megyéspüspök (1897-1938) tevékenykedett. Az 1901-es kongresszuson a felszólalók között találjuk Prohászka Ottokárt, aki az oltáriszentségről, mint erkölcsi tényezőről beszélt. Ezután az elnök a közönséggel külön köszönetét szavaztatott meg a számára az esztergomi szeminárium spirituálisaként végzett működéséért.29 Mindez jól jelzi azt, hogy a klérus szellemének javítása mekkora jelentőséggel bírt ekkoriban. 27 Gyürky 1900,24-32. 28 Alkotmány, 1902. okt.16. 8. 29 Gyürky 1900, 54-57. Prohászka a kővetkező évi eucharisztikus kongresszuson is felszólalt. Alkotmány, 1902. okt. 17. 4. 53
