Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallásos népszokások, mindennapok és ünnepek vallásossága, napjain vallásgyakorlata - Gecse Annabella: Csak hagyományból? Hivatalos és népi vallásosság a 21. századi gömöri katolikus falvakban
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. ben minden faluból telepítettek ki lakosokat Magyarországra és Csehországba. Az ő otthonaikba és különálló telepekre ezzel egyidöben magyarországi vagy más szlovákokat telepítettek. Arra, hogy ezek a betelepítések - és az első világháború utániak is - a vallásgyakorlásban, az egyházszervezetben is érzékelhető gondot okoztak, több falunál is találunk példát. Ezeket az eljárásokat még szinte véghez sem vitték, amikor a második közösségromboló támadás érte a falvakat. Az államosítás a vallásos közösségek két alappillérét támadta meg. Egyrészt a kegyúri plébániák „fenntartóinak” nagybirtokait már az első világháború után felparcellázták, a második után pedig a maradékot is államosították. Másrészt a kisparaszti gazdaságok is áldozatul estek az erőszakos szövetkezetesítésnek (majd néhány évized múlva olykor az állami birtokká alakításnak is), ezzel tulajdonképpen elveszett a családok és velük együtt a közösségek által eltartott plébánosok és kántortanítók megélhetési alapja is. A plébánosok ennek ellenére minden faluban a helyükön maradtak. Hivatalos hatásuk elviekben megszűnt ugyan, ám jelenlétük a korábbi vallásos értékrendet a közösségek számára legalábbis jelképezte. A kántortanítók szerepe véglegesen kettévált, a korábban fizetéssel járó kántori állás mindenütt megszűnt. A tanítókat más vidékről helyezték ezekbe a falvakba is, különösen azokban az években, amikor a magyar nyelvű oktatást megszüntették és szlovák tanítókat helyeztek a vidékre. Sok esetben azonban a kántorok is falujukban maradtak - és hivatalos fizetés nélkül, de a közösség adományaival vagy felajánlásként működtek tovább. Az ő szerepük és jelenlétük is a korábbi vallásossági formák továbbélését segítette. Mindez azonban nem tudta sikeresen ellensúlyozni a korszak vallásüldöző politikáját. A vallásgyakorlás térben is, időben is visszaszorult. A vallási élet szokásaiban kb. az 1950-es években bekövetkező változások csupán részben magyarázhatók külső kényszer: az államhatalom beavatkozásaival. A szent idő szűkítésére minden bizonnyal magyarázattal szolgál a szövetkezetesítés, a munka- és életritmus megváltozása, megváltoztatása. A hagyományos paraszti munkarend megbontásával egyidejűleg karácsony böjtjét, nagypénteket, úrnapját, pünkösdöt - a kisebb (korábban is kevesebb embert érintő) ünnepekről nem is beszélve - hétköznapokká, munkanapokká süllyesztették. Ebben a korszakban, nagyjából az 1950-es évekkel kezdődően arányaiban mindenütt megmaradt a karácsony, húsvét, pünkösd, búcsú legnagyobb ünnepi státusa, ám az ünneplés módja más irányba fordította e napok szerepét. A szent időhöz hasonlóan a vallási ünnepek tere is beszűkült, mindenütt megtiltották a körmeneteket, megszűnt a határbeli búzaszentelés, a keresztjáró napok - megmaradt azonban a mindenszenteki temetői litánia. Az emberélet fordulóit - olykor titokban — továbbra is megszentelték. A vallás sze498
