Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallásos népszokások, mindennapok és ünnepek vallásossága, napjain vallásgyakorlata - S. Lackovics Emőke: Az egyházi esztendő böjti alkalmai a Bakony és Balaton-felvidék közösségeinek vallásos népéletében
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. nem sepertek, nehogy más piszkát vigyék be a házba. Célszerű volt viszont nyírág seprűvel körülseperni a telket, majd az Atya, Fiú, Szentlélek nevében keresztet rajzolni, a lapátra tett port hátuk mögé dobni a férgek távoltartásáért. Valójában ez a lakóépület mágikus körbe foglalása volt. Kenyeret azért nem szabadott sütni, hogy a villámcsapástól megóvják a házat. Mosni sem lehetett, nehogy halála után a mosást végzőnek vízben kelljen majd állnia. Nem száradhatott ruha, mert a férgeket vonzotta. Viszont a nagypénteki szél a ruhákat megóvta a molyoktól, viselőit a betegségektől. A betegség elkerüléséért tyúkot nem ültethettek, sőt tiszta fehérneműt sem volt tanácsos felvenni. A kerékcsapást ezen a napon átlépő lányra hiedelmük szerint asszonyként nehéz szülés várt. Napfelkelte előtt szedett csalánnal pedig az állatok egészségét biztosították egész esztendőre. Templomba menetel előtt kiengedték a marhákat, majd visszahajtották, hogy a boszorkányoknak ne lehessen hatalma fölöttük. Mindezen hiedelmek hátterében az ünneprontástól való félelmet fedezhetjük fel, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a tiltásokkal összekapcsolt böjtnek különös eredményességet tulajdonítottak. Többek számára a beszéd megvonásának volt az ideje ez a nap, vagyis a nyelvével is böjtölt az ilyen személy. Ilyenkor a német falvakban hajnalban szótlanul mentek a Kálváriára vagy a temetői kereszthez, ahol magányosan imádkoztak, mert, ahogy Magyarpolányban mondták: „mindenkinek volt valami búja, bánata, amit úgy akart letenni Krisztus lábához, hogy azt senki ne hallja, ne lássa. ” Teljes némaságban, imádkozva mentek a magyarpolányiak gyönyörű, 18. századi Kálvária stációikhoz, a vöröstóiak a bamagiakkal a barnagi Kálváriára, a tótvázsonyiak a temetői kereszthez, a pulaiak pedig a határbeli keresztekhez, míg Gyulafirátóton a Kálvárián virrasztottak. Örvényesen csupán néhányan mentek ki ilyenkor az útmenti feszületek valamelyikéhez imádkozni. Egyébként a nagypénteki imádságnak kétszeres erőt tulajdonítottak. A Gömöry Kódex szerint: a nagypénteki imádsággal a fohászkodó minden kíntól és bűntől oldoztatik és minden egyes imádsággal egy lelket kiszabadít a Purga- tóriumból.30 Úgy tudták Sőréden is, - ahogy Gelencsér Józsefnek elmondták-, hogy a nagypénteki szabad ég alatt térdelve elmondott imádságot „a jó Isten meghallgatja. ”31 Szigorúan meghatározott böjtös ételek kerültek ezen a napon az asztalokra: aszalék, túrós tészta, főtt tojás, babsaláta, tejleves, hal, olajos krumpli, káposzta, pattogatott kukorica, keszőce (aszalékból főzött leves), sós pogácsa, mákos tészta. A Somló-kömyéki falvakban aszalt szilva levest és zsírtalan laskatésztát ettek. Székesfehérvár Palotavárosban pedig az egyik 30 Galambos i. m. 136-137. 31 Gelencsér - Lukács i. m. 324. 463
