Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Búcsúk, zarándoklatok, szentélmények, vallási jelenségek - Gyöngyössy Orsolya: Látomásélménytől a vallási társulatig. A csíkmenasági Szent Család Társaság működésének tanulságai
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. az egyik szomszédjához, Bálint Imréhez és feleségéhez, és megkérdezte tőlük, volna-e kedvük belépni a Szent Család Társaságába. Mivel „nagyon jó volt a kifejezés [beszéd, megnyilatkozás] Bálint Imrétől a Szent Család iránt”, Dánéi József is felbátorodott, és nekivágott a falunak, hogy további tagokat toborozzon. Az alapító lányának, Adorján Károlyné Dánéi Irénnek elmondása szerint elsőként a falu „erősen vallásos” lakói csatlakoztak az új kezdeményezéshez.13 A társulat mecénási tevékenysége 1962-1970 között 1962-ben 50 személy lépett be a Szent Család Társaságába. Az új tagok első vállalása a felajánlási ima elmondása14 majd havonkénti megismétlése, továbbá a Szent Család imájának mindennapi felolvasása volt.15 Az imádságot Dánéi József lánya szerint édesapja és Bakó Gábor esperes-plébános állította össze, míg a jelenlegi társulati vezető úgy véli, hogy egy régi imakönyvből másolták ki. Az új tagok saját szentképeiket és a szentolvasókat a plébánossal megáldat- ták, majd heti rendszerességgel gyóntak, áldoztak. A karácsonyi éjféli misén, valamint a Szent Család (vízkereszt utáni, 1969-től karácsony utáni első vasárnap) és Jézus szíve ünnepén (Úrnapját követő nyolcad utáni péntek) az élő tagokért, mindenszentekkor az elhunytakért mondattak szentmisét. Minden hónap 10. napján szentségimádást, nagyböjti időben házi imaalkalmakat tartottak. A társulatnak külön emlékünnepet nem jelöltek ki. A tagdíjat önkéntesen, tetszőleges összegben fizették be.16 A taglétszám 1963-ban közel száz főre emelkedett; ekkoriban vette kezdetét a társulat mecénási tevékenysége. A pénztárba befolyt adományokból elsőként hat oltárgyertyát hozattak Brassóból a templom részére. Egy évvel később már saját, hímzett lobogót varrtak, melyet az egyházi ünnepeken szokásos kikerülések (körmenetek) alkalmával, valamint társulati tagok temetésén vettek használatba. A sokasodó tárgyi jelek, a vezető nyilvános szereplései (pl. a lobogó nyilvános felajánlása a templom javára 1965-ben) és Bakó Gábor plébános belépésre buzdító szavai megtették hatásukat; a taglétszám ugrásszerűen emelkedett. A társulat tagkönyvét nagyobb egyházi ünnepek idején a templomba is kitették, hogy a belépni szándékozók beírhassák magukat. 1965-ben a Társaság karbantartási, javítási és díszítési munkálatokkal támo13 Inteijú Adóiján Károlyné Dánéi Irénnel szül. 1928. (2007. július 5.) 14 Ld. 1. melléklet 15 Szent Család imája, Ld. 2. melléklet. 16 Interjú Adorján Károlyné Dánéi Irénnel, szül. 1928. (2007. július 4.) 314