Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)

Hozzászólások: - Seres András népművelő Sepsiszentgyörgy: Kántorkodás a moldvai magyaroknál

A papoknak és a kántornak nem szabad az egyházi énekeket más nyelven énekelni, csak románul és latinul. A papoknak és a kántornak erre vonatkozólag rendelkezésük van. Mindenkit szigorúan büntetünk, aki ez ellen vét." Egyik-másik pap „szent dühében" meg is átkozta azokat, akik magyarul beszéltek. „A magyar nyelv az ördög nyelve, aki magyarul beszél, az ördöggel társalog." (Kovács György: A szabadság útján. Moldvai csángók között. Buk. 1951.6.) Ilyen körülmények között régebb az 1930-as népszámláláskor a lakosságnak pl. Somoskán 32,3%-a, Klézsen 35,5%-a tudott csak írni és olvasni. Az írástudatlanság ilyen foka, az anyanyelvű kulturális intézmények teljes hiányával együtt, mértéktelenül megnövelte a csángók életében az íratlan költészet jelentőségét. Létesültek ugyan 1947-ben 8 faluban (Bogdánfalva, Dózsa György, Forrófalván, Ketrisbe, Klézsén, Lujzikalugarban, NicolaeBálcescu és Traianka) magyar iskolák, de a papság bújtogatása révén ezek pár év múlva megszűntek. 1947—1958 óta Moldovában magyar iskola nincs. így a moldovai csángó-magyar minden vágyát, minden álmát szóbeli költészetbe foglalta, törekvéseit is ebben örökítette meg. Ami szépet csak kitalált és elképzelt, azzal mind a népköltészetet gyarapította. A csángóknak nem voltak tudósaik és művészeik, íróik és költőik, akik a népnek és önmaguknak hírnevet szerezve, hozzájárulhattak volna a tudomány, a művészet, az irodalom gyarapításához, így mindez évszázadok hosszú során át a népköltészetben törhetett felszínre. Moldovában, közel kilencven faluban kisebb-nagyobb számban él magyarul beszélő lakosság. Ma már ismert Domokos Pál Péter kiadásában megjelent „Édes hazámnak akartam szolgálni" Bp. 1979., majd Domokos Pál Péter és Rajeczki Benjámin két kötetes munkája, valamint Veress Sándor és Ballá Péter moldvai gyűjtése. A magyar népzenegyűjtők Kolozsvárról hat alkalommal voltak Moldvában a csángó-magyarok közt népzenegyűjtés céljából. Lujzicalugar, Lészped, Klézse, Trunk, Pusztina, Gajdár, Esztefuj, Frumósza, Lábnyik, Gajcsána és Unguri falvakat keresték fel, a déli csángó-magyarok közül és Szabófalva, Kelgyis, Jugán és Ploszkucén falvakat az északi csoportból. Gyűjtésük eredménye addig 200-nál több dallam. így jelenhetett meg a Moldvai csángó népdalok és népballadák című könyv Kallós Zoltán gyűjtésében, a Balladák könyve és az Új guzsalyam mellett című munkák. Az eddigi gyűjtésekből sejthető, hogy mekkora anyag lehet még összegyűjtetlen. A moldvai csángó folklór minden bizonnyal az egész magyar nyelvjárás területén a legélőbb és a leggazdagabb. A dallamokat gazdag ékítés szövi át, különösen a zeneileg jelentős, vagy a szöveg tagolása miatt hangsúlyt nyert hangokat szervesen odakapcsolódó nyújtások, hajlítások, díszítő hangok ékesítik. 223