Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)
Makay Endre református lelkész Kolozsvár: A dévai székely telepesek vallásos életéről
ni. Mit tehetek? Forcáljam (erőszakoskodjak)? Nem hallgatnak reám! Hagyom. A kötél a végére ér. (Mindennek van vége)" A tempómba nem járó emberek is rendszeresen részt vesznek az egyházfenntartásban, közmunkákban. A házszenteléskor fogadják a papot, és magukat a telepes székelyek közösségéhez tartozónak vallják. A nagy ünnepekre, különösképpen a húsvéti ünnepkör istentiszteleti alkalmaira, gyónásra eljárnak, hagyományaikat igyekeznek tiszteletben tartani. Népi hagyományaikhoz való ragaszkodásuk jele, hogy 1982-ben az új templom kertjében márvánnyal bevont emlék-keresztet állítottak, melynek felirata elöl : AZ ÁTTELEPEDÉS EMLÉKÉRE 1888-1910 az emlékkereszt hátoldalán pedig: VIGYÁZZ REÁNK ÉDESANYÁNK ANGYALOKNAK KIRÁLYNÉ ASSZONYA DÉVA 1982 Az egyemeletes papilak, amely a gyülekezeti munka szükségleteinek is eleget tesz, ezekben az esztendőkben épül ugyanúgy ahogy az egyházi épületek épülni szoktak: Дгокпак adományaiból akiket Isten megtisztel azzal, hogy ajándékaikat kész elfogadni'. A székely telepesekkel és a köztük lévő reformátusokkal való kapcsolatfelvételről Szőts Sándor, a betelepedés idejében szolgáló ref. lelkipásztor az alábbiakban számol be az 1892. évi február 7-én tartott egyházközségi közgyűlésen: „nem tartozik ugyan szorosan ide, de föl kell említenem mégis, mint igen örvendetes jelenséget azon vallásos buzgóságot és egyházunkra (sic) való ragaszkodást melyet én az ún. ,csángó' helyesebben ,székely telepesek' közt levő hitsorsosoknál tapasztaltam nálluk tett kétrendbeli látogatásom alkalmával. Felkerestem valamennyit, kivétel nélkül, családi tűzhelyeiknél és örömmel győződtem meg arról, hogy legalább a hozzánk tartozó Kálvinista családok, úgy anyagi mint erkölcsi tekintetben a jóra törekvő becsületes és vallásos székelyek erényeivel ékeskednek. Megnéztem épülőfélben lévő házaikat és gazdasági épületeiket : számbavettem és kikérdeztem ő magukat, feleségiket és gyermekeiket, meghallgattam panaszaikat, reményeiket és óhajaikat s különösen gyermekeik iskolába adhatására nézve felajánlottam nekik a legkészségesebb szolgálataimat. Biztosítottam őket afelől is, hogy itt a gyülekezet részéről igaz hitsorsosi szeretettel fogadtatnak és teljes erkölcsi támogatásra számíthatnak mindaddig, amíg erre vallásos, munkás, józan és becsületes életük egyházunk és nemzetünk iránt való szeretetteljes ragaszkodásuknál fogva érdemeseknek bizonyulnak. 106