Gyöngyössy Orsolya – Limbacher Gábor: Konferencia Alsóbokodon és Nyitrán a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemmel közösen 2011. október 5-8. - Vallási kultúra és életmód a Kárpát-medencében 9. (Veszprém, 2014)
IV. Vallásos költészet, népköltészet, hitbuzgalmi irodalom - Toldi Éva: Mécs László nemzeti keresztény lírája és kultusza a Kárpát-medencében
VALLÁSI KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 9. Somorja 1997-ben Mécs László Társulás jött létre azzal a céllal, hogy támogassa a szlovákiai magyarok történelmének kutatását, illetve hagyományainak és kultúrájának megőrzését. Nagyvárad Nagyváradon és Kolozsváron is őrzik intenzíven Mécs László emlékét. Nagyváradon a Premontrei Öregdiákok Egyesülete a Premontrei Gimnáziumban Mécs László-emlékünnepet rendez minden évben. Gyakran kirándulást tesznek a rend kolostorainak és iskoláinak felkeresésére a Kárpát-medencében. Időről időre szavalóversenyeket is szerveznek a költő nevével fémjelezve. Egy értékes kiadványt is megjelentettek nemrég Fényt hagyni magunk után címmel, melyben katolikus papköltők (köztük Mécs László) antológiáját tették közzé. Kolozsvár 2008-ban, a költő halálának 30. évfordulója alkalmával Mécs László-emlék- estet rendezett a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület a Szent Mihály Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén. Kovács Sándor főesperes szentmisét celebrált, Jakab Gábor kolozsvári plébános pedig felidézte Mécs emlékezetes verseit, erdélyi előadókörútjait és a Mécs-vitát. Pannonhalma A Magyar Bencés Kongregáció központja Mécs emlékezetének ébren tartója, tiszteletére egykori lakhelyén emlékszobát rendeztek be a főapátság területén, ahol fényképeit, könyveit és kéziratban fennmaradt kiadatlan verseit is őrzik. A költő Pannonhalmán, a Boldogasszony-kápolna kriptájában lelt végső nyugalmat. Emlékét márványtábla jelzi, rajta a reménység üzenete olvasható: „Te gondolkozzál bennem, Istenem: legyek szabályos, mint kristályaid, / alkossak, gyűjtsék, mint a méheid.../ s delejtűs fecske-szívvel Rád találjak.” A kultuszához tartozó legendás történetek egyike is Panonhalmához fűződik. Az Illyés kontra Mécs vita történetének záróakkordjáról van szó, melyet Illyés Naplójegyzeteiből, illetve az akkor Pannonhalmán szolgáló Korzenszky Richárd visszaemlékezése alapján ismerünk: 1978. szeptember 15-én Tihanyból autón Győrbe tartva, Illyés Gyula megállt Pannonhalmán. Látogatásának nemes oka és célja volt: „okvetlenül tisztelegnem illik Mécs Lászlónál”. Addig személyesen sosem találkoztak. A hajdani rossz viszonyt akarta lezárni, elismerve az akkor már 83 éves költő „óriási fölényét, hogy - mellőzik. (Még az egyháziak 557