Gyöngyössy Orsolya – Limbacher Gábor: Konferencia Alsóbokodon és Nyitrán a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemmel közösen 2011. október 5-8. - Vallási kultúra és életmód a Kárpát-medencében 9. (Veszprém, 2014)
III. Szakrális tárgyak világa: vallásos tárgyak, ábrázolások és ereklyék - Verebélyi Kincső: A kis ájtatossági kép és a rokonneműek
VALLÁSI KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 9. tartalmak vizualizációja a hívők tömegei számára adtak a szó szoros értelmében véve formát ahhoz, hogyan is képzeljék el a Szentírás szavait. Az ábrázolások köré szövődő tiszteletadás gesztusai felerősítették és individualizálták a hit előírásainak elsajátítását, bensővé tételét. Az egyház által megengedett, tűrt és tiltott képhasználat története hosszú és bonyolult: itt csak néhány jelentős mozzanatot említünk. A középkor elejére tematizálódik az ún. valódi ábrázolás kérdése, ami arra vonatkozott, hogy Veronika kendőjén megjelenő Krisztuskép, és valamivel később a feltételezések szerint Lukács apostol által festett Mária-képek valódibbaknak nyilvánítanak, mint a többi. Az ábrázolások egymástól való megkülönböztetésének azután évszázadokon keresztül különféle technikái alakultak ki. A Megváltónak, Szűz Máriának vagy valamelyik szentnek köszönhetően csodák történtek. A csodatevőket szobrok, illetve képek ábrázolták, amelyek az idők folyamán maguk is szakrális erőre tettek szert és ki- sebb-nagyobb ún. szakrális tájnak a középpontjává váltak. A kegykép és a neki szentelt kegytemplom státusa mind az egyházi, mind a privát hitgyakorlásban megváltozott: sajátos kultuszok szövődtek köréjük. Minthogy Jézus életének valódi helyszínei, a szentföldi zarándokhelyek a keresztes hadjáratok végső vereségei után megközelíthetetlenné váltak, szükség volt európai kultuszhelyekre is. Róma, Aachen, Compostella a középkor folyamán váltak zarándokközponttá, évszázadokon keresztül nagy vonzerőről téve tanúságot. Kultuszképző tényezővé válhattak továbbá még a szentté avatott személyek életének, csodatévő tevékenységének színhelyei. Az ellenreformáció idején az európai hatalmi, politikai és hadi állapotok miatt a nagy távolságokra és hosszú időre tervezhető zarándokutak is lehetetlenné váltak. A kegyesség történetében új korszak kezdődött, miközben az egyház igyekezett az olykor szélsőséges vagy bálványimádásnak tűnő megnyilvánulásokat megtiltani. A korábbi, középkori kegyhelyek tisztelete is megújulhatott, ám újabb és újabb búcsújáró helyek alakultak ki. Többféle oka is van annak, hogy a kegytemplomok mondhatni túlnyomó többségét Szűz Máriának szentelték az ellenreformáció/barokk idején. E templomok főoltárain nemcsak olyan ábrázolások kaptak helyet, amelyek a képzőművészetekben kialakult ikonográfiái mintákat követték pl. pieták, köpenyes Madonnák stb., hanem olyanok is, amelyek ugyan képzőművészeti eszközökkel, de inkább a vallási érzelmeket fejezték ki és nemcsak a szent írások vagy az apokrif irodalom történeteit ábrázolták. A vérző, könnyező Máriák vagy a fekete Madonnák - és másolataik - azután elfogadott képtípussá váltak, nem igazán művészi, mint inkább tiszteleti okokból. Az ábrázolások emberi, érzelmi megnyilvánulásai a hívek mindennapi életvilága és a szentek tál-világa 395
