Gyöngyössy Orsolya – Limbacher Gábor: Konferencia Alsóbokodon és Nyitrán a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemmel közösen 2011. október 5-8. - Vallási kultúra és életmód a Kárpát-medencében 9. (Veszprém, 2014)
Voigt Vilmos: Erdélyi Zsuzsanna évtizedei és évszázadai
VALLÁSI KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 9. van. Sajnos a családi fotótár most nem nyílt meg a kötetszerkesztők számára! (Amit pedig annyira imádtunk az Erdélyi Zsuzsannáról Tari János készítette portréfilmben.) Jó lett volna az Esztergomba gyűjtött vallási-néprajzi tárgyakból is látni valamit. Viszont kedvenc történetem olvasható: az akkor még csak püspök Lékai László fel akaija keresni Er-délyi Zsuzsannát, aki azonban nem ereszti be a lakásba - mivel a szertelen Bozont kutya a vendégeket oly kitörő módon szokta üdvözölni... Ám az évtizedek idáig történt sorolásával már el is jutottam az évszázadokig. Mert Erdélyi Zsuzsannának évszázadból is többje van! Az első még a reformkorban, a nagyapával, a sárospataki református kultúra továbbépítőjével indul. E korban a progresszív magyar értelmiség a nép felé fordul, és nem csak emancipálni akaija, hanem megismerni is, hogy aztán költészetét maga is kamatoztassa. E fejlődést majdnem kettétöri a szabadságharc bukása. Ám mégsem ez következik be. (Lásd: „a megnyesett fa kizöldül”.) A 19. század végére a magyar folklór a nemzeti műveltség részévé válik. Nem mindenhol és mindenki számára, ám a kulturális intézmények vezetői tudnak erről a programról. Ez a „hosszú évszázad” az első világháború borzalmaival süllyed a mélybe. A második meg az a „rövid évszázad”, ahol Bartóknak és Kodálynak oly sok ellenállást kell leküzdeni ahhoz, hogy a folklór általuk előbányászott csodálatos részét valóban megismerhessék, akik ezt akarják. Politikai divatok olykor szóban „támogatták” e célkitűzést, máskor meg hajmeresztő indokokkal mindent megtettek ellenében. Kodály (nem más, mint Péczeli László „kotkodály!”- siralmát idézhetem) volt: primitív, Bartók meg kozmopolita. 1945 után (!) végre kiadtak olyan egységes általános iskolai tankönyveket, amelyekben hemzsegett a folklór - rövid idő múlva ezeket nem használták, kidobták, bezúzták. Ekkorra már Kodály nacionalista és klerikális, Bartók meg dekadens és formalista, sőt kakofónikus. Népzenei hanglemezeket nem adnak ki - pedig volna mit. Amikor Erdélyi Zsuzsanna felfedezése válik ismertté: itt is szép csokra van a támadásoknak: nemcsak az Állami Egyházügyi Hivatal tartja bigottnak és egyházi szervez- kedőnek. Mások a babonás, írástudatlan matrónák apoteózisát látják előadásaiban, a zagyva szövegeket értéktelen ponyvái szemétnek tekintik. Akik minden magyar-sumér meg csodaszarvasos-sámánista magyarázatot nemcsak eltűrnek, hanem titokban még támogatnak is - itt fanyalognak: csakugyan hogyan is lehetnek e szövegek sokévszázadosak? A mostani könyv címe (főként a „papta- lanul” szó) is felér egy taposóaknával. Hát azért maradt meg e „szócsipkevilág” - mivel a papok nem voltak ott, nem avatkozhattak bele? A legtöbb eretnek18
