Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1993 (Veszprém, 1993)

„Hozzátok csak el hozzám!..."

„HOZZÁTOK CSAK EL HOZZÁM!..." Hogy fiunknak majd átadhassam, s ő majd tovább; órákon át tartó különféle családi visszaemlékezések magnófelvételeinek lejegyzésével, levelek, iratok rendezésével igyekeztem felmenőink emlékét írott formában összegyűjteni. Ebben az örökségben adódnak olyan szép, vagy érdekes részletek, amelyeket a néprajz, vagy a helytörténet iránt érdeklődő kívülálló is értékesnek találhat. Ezt remélve idézek föl most az alábbiakban három rokon ugyanarra a személyre vonatkozó visszaemlékezéseiből. Ezek a töredékek egy veszprémfajszi német földműves feleségét, id. Eigner Jánosné, született Stumpfhauser Erzsébetet idézik. Ez az asszony kiemelkedő intelligenciájú, falujában igen népszerű személy lehetett, aki a hagyományokra és a köznapi élet gyakorlati ismeretanyagára is különösen fogékony volt. Jelentős ember- és állatgyógyító tudománya, rontáshárító titkos ráolvasásainak híre, meleg embersége mély nyomot hagyott egész családjában; utódai erősen őrzik jó emlékét mind a mai napig. 1. Unokája, Eigner Ambrus 77 évesen tett visszaemlékezéséből. (1991): „Apai nagyanyám nagyon sok mindenhez értő, okos asszony volt. Téli időbe', mikor olyan nagy volt a hó, hogy Vámosról még szánon se tudott bejönni a bábaasszony, akkor a szülést ő levezette. Egyszer a szomszédok istállójában ilyen erdei cigányok húzták meg magukat, azoknál is lebonyolított egy szülést. De olyan balesetekbe is segített, ha például valaki kificamította a kezét, lábát, vállát; ő helyrerakta. Sokszor úgy hozták oda létrán őket. Az A. Feri már két éves volt, de még nem tudott járni, beteg volt. Azt mondta nagyanyám: - Hozzátok csak el hozzám azt a gyereket! Majd én embert faragok belőle! Hozd csak ki, Lizka, azt a gyereket! - Engem küldött aztán minden hajnalban friss folyóvízért; a forrásnak a vizibül hozatott. Ami a Natalingnál van itatóvályú, annak a kifolyójától; az onnan fentről folyt be a faluba (Neuteilung, Újosztás: Fájsz keleti utcasora déli végétől a felsőörsi határig terjedt). Egy cigányteknőbe, egy melencébe lett fürösztve. Föltette a vizet főni, tett bele mindenféle fákat, növényeket, még tésztát is szaggatott bele, vasat, gyógyfüveket. Ahogy a teknőből kivette, körültekerte, betakarta, napos időben kint úgy annak a gőzébe volt a gyerek. Volt abban a vízben bodza, tejesfű, tormalevél, farkasalma-levél. Az mindenféle sebre jó különben. Mikor az öcsköst meggyógyította, a Szakáll doktor megcsókolta a kézit! Hogy mit csinált ezzel a gyerekkel, Eigner néni?! Itt már lemondott róla a Wallner doktor is: hogy angolkóros! — ott volt nagyanyámnál egy másik rokon gyerek is, varrt mindkettőnek szoknyát (t.i. pendelyt) és ott sétáltak a gyerekek az udvaron, mikor jött csodálkozva a nagyapa: - Na, tud már menni a gyerek! - Ez 32-be volt, 33-ba. Állatokat is rendbe tett: egyszer egy ma-