Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1993 (Veszprém, 1993)

Weszprémi István (1723-1799)

Innen Londonba megy, ahol szülészetet tanul és az oltóházakat látogatja. Megjelenik az első jelentős műve: Testeman de inoculanda peste, amelyben a pestis elleni védekezésül az oltás bevezetését szorgalmazza. 1766-ban sikeres vizsgát tesz Utrechtben, majd hazatér. Itthon nem fogadják szívesen a felvilágosult szellemű orvost. Mária Terézia Debrecenben (ami ekkor egy hanyatló mezőváros) engedi letelepedni, de „cselekedetei és viselt dolgai titokban megfigyelendők, orvosi gyakorlatában pedig a fennálló rend szigorú betartására utasítassék. ' ' Weszprémi vállalja a nyugati kultúra közvetítését. Magyar nyelven kezd írni, hogy közérthető legyen és felvilágosítson. 1760-ban jelenik meg a „Kisded gyermekeknek neveléséről való rövid oktatás - amely elsősorban pedagógiai írás. 1766: Bábamesterségre tanító könyv - az első magyar szülészkönyv, a londoni benyomások alapján íródott. Mária Terézia e könyve miatt megbocsát neki és kitünteti. Weszpréminek megváltozik az uralkodóhoz való viszonya, feltétlen loyalitást mutat. Felvilágosult uralkodónak tartja, s a fejlődést csak békés úton képzeli el. A hatvanas évektől megkezdi azt a nagy gyűjtőmunkát, mely fő művének előkészítése. Négy kötetben jelent meg a magyar orvostörténelem forrásműve: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Az adatgyűjtés során kiterjedt levelezést folytatott tanárokkal, orvosokkal, papokkal, történetírókkal: Ráday Gedeon, a Teleki grófok, Pray György történész segítik a munkáját. Eredményeként 1774-ben megjelent az első kötet, amely 100 orvos életrajzát, érdemeit, munkásságát tartalmazza. (így Apáczai Csere János, Méliusz Juhász Péter, Pápai Páriz Ferenc). A második és további kötetek már tartalmasabbak, enciklopédikusabbak, ismertet is egy-egy művet, nemcsak felsorolja. Mivel az elemzett orvosok polihisztorok voltak, az életrajzaik elkalandoznak más tudományág területére is. így műve nem csupán orvostörténeti adattár, hanem értékes történelmi, irodalmi forrásmunka. Toldy Ferenc szerint „Weszprémi Istvánnak a magyar orvosok életéről szóló munkája messze túlterjedve címe határain, históriai és archeológiai, nagyobbrészt azonban irodalomtörténeti kitéréseivel nagyszerű raktárát képezi szerencsés nyomozásai, számos felfedezéseinek." Gondosan ügyel a történelmi hitelességre. Latin nyelven írt, de ezt csak a magyar nyelv alkalmatlansága miatt tette, valamint a külföldiek számára is hozzáférhető legyen. Weszprémi e fő művével megmentette a pusztulástól, az ismeretlenség homályától múltunk számos neves tudósát. Művét a kora nem fogadja méltó megértéssel. Csupán száz év múlva ér el az orvostudomány arra a szintre, hogy megértse és kutassa e nagy életművet. Eletének utolsó éveiben betegség és családi problémák közepette „morcz