Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1990 (Veszprém, 1990)

Itt

A jelen a borotva éle, mely mohó szeleteket vág a kimeríthetetlennek képzelt jövőből. A jelen a beváltatlan ígéretek foglya, s soha nem mond le arról, hogy a múlt megvalósult eldorádójának tüntesse fel magát. A jelen a múlt gyümölcseiből él és közben kimeríti a jövő forrásait. * Múzeum. Nem museion, hanem múzsáknak szentelt liget, mert nincs mit megszentelni és nincs ki megszenteljen. A múzeum a töprengés helye, hol be kell balzsamozni azt, ami létezett és nem tud létezni. Múzeum: a múlt látványosan láthatatlan utóélete. Mikor az ember itt, az elsüllyedt történetből kézbe vesz egy lényegét vesztett dolgot, egy foszlott levelet, ezer szilánkból ragasztott edényt, oly veszélyeknek van kitéve, hogy csak nehezen őrizheti meg józan tudatát. Ami megmaradt, a megmentett töredék az emberről beszél. Néma beszéd ez, s ebben a hallgatásban földereng a sóhaj, a mosoly, a könny - a tárgyba cserélt minden élet. Mintha a Tejút határain járó élet fénye egy pillanatra felcsillanna. * * Kívül az időn: az értékben látjuk a múltat. Csak a maradandó marad meg. Minden pozitív múlt egyben jelen. Mert soha nincs múlt, soha nincs jövő, csak mindig itt az élet — a teremtés titkos forrásából folytonfolyó örökjelen. * Lennie kell egy helynek, ahol megállítják a felejtés történetét, ahol az emlékezet töredékeiből a széthulló kép teljessé válhat, ahol az idő sír és megáll. Mert az embertelenség akkor kezdődik, amikor az ember valamit elfelejt. Elfelejti azt, hogy ember. Kőszegi Lajos