Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1990 (Veszprém, 1990)

Laczkó Dezső életútja

val őrizheti meg. Saját geológiai gyűjteménye sem fért már el a gimnáziumban, így a régi megmentett anyagnak helyet kellett biztosítania. A vármegyeház felső emeletének 10 termében a didaktikusán elrendezett anyagból 1904 novemberében megnyitotta az első kiállítást. A Múzeumegylet és Laczkó Dezső személyes fáradozásának eredményeként az anyag rohamosan gyarapodott és a rendelkezésre álló termeket zsúfolásig megtöltötte. A könyvtárt helyszűke miatt be kellett zárni. Bár a termek fűtését és villanyvilágítását biztosító anyagiakat Laczkó Dezső előteremtette, egy múzeumépület mielőbbi felépítése egyre sürgetőbbé vált. 1908-ban már tárgyalt Medgyaszay István műépítésszel egy új múzeumépület tervezéséről. A szükséges anyagiak előteremtése, majd a világháború késleltették az építkezést. Hol anyag nem volt, hol munkáskéz. Az Erzsébet-ligeti épület végül is 1920-ra elkészült, de a berendezés és felszerelés még éveket igényelt. Szívós energiájának és közszeretetének köszönhetően az ünnepélyes avatás 1925 májusában megtörténhetett. A megnyitón jelen volt a Kormányzó is, aki Laczkó Dezsőt érdemeiért királyi tankerületi főigazgatói címmel tüntette ki, melynek elhárítására nem volt már módja a „méltóságos úrrá" lett Laczkónak. Igénytelen, szerény tudós volt, aki az ünneplést és a kitüntetést sohasem kereste, s hacsak tehette elhárította magától, mint ahogy világhírű geológiai és archaeológiai felfedezései után a díszdoktorátusa érdekében megindított intézkedéseket a leghatározottabban leállította. Kitűnő tudósi munkálkodásáért elismerésül már régtől fogva különböző hazai és külföldi tudományos társaság fogadta tagjai közé. (A bécsi Földtani Intézet, a Magyar Földrajzi Társaság, az Országos Régészeti Társulat, az Országos Gyűjteményegyetem Tanácsa, a Műemlékek Országos bizottsága, a Magyarhoni Földtani Társulat, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, a Magyar Turistaegylet, a Veszprémvármegyei Történelmi- Régészeti- és Néprajzi Társulat, a Balatoni Szövetség, a veszprémi Piarista Diákszövetség stb.) Atyai szeretettel kísérte figyelemmel Csikasz Imre veszprémi szobrászművész sorsát is, kinek korai halála után egyik feladatának tekintette műveinek a múzeumi Csikasz-szobában való összegyűjtésén kívül emléktáblájának elhelyezését is. Ezt nagyrészt saját költségén meg is valósította. Utolsó éveiben úgyszólván minden idejét a Múzeumban töltötte és fáradhatatlanul dolgozott a sok év munkájával összegyűjtött anyag feldolgozásán. (Geológiai gyűjteménye közel 11 000 darabot számlált.) Életének 73. évében 1932. október 28-án hunyt el. temetése mutatta meg mit veszített benne a város. A gyász általános és őszinte volt, a tudományos világ, barátai, tisztelői és tanítványainak sokasága kísérte nyughelyére a város kegyelete jeléül bezárt és lehúzott redőnyű üzletei között. A sírnál Márton Lajos a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a kultuszminiszter nevében, ifj. Lóczy Lajos a Magyar Földtani