Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1990 (Veszprém, 1990)
Laczkó Dezső életútja
LACZKÓ DEZSŐ ÉLETÚTJA Laczkó Dezső 1860. július 22-én született Trencsénben. Gimnáziumi tanulmányait Nyitrán kezdte meg, majd Trencsénben folytatta. 1877 augusztusában a piarista rendbe lépett. A próbaév letelte után Kecskeméten fejezte be a 8. osztályt. 1879—81 között Nyitrán teológiát, 1881—83-ban a budapesti egyetem bölcsészeti karán természet- és földrajzi előadásokat hallgatott. 1883-ban kezdte meg tanári pályáját Privigyén, ahol egy évig, majd Debrecenben két évet, Kecskeméten pedig 1886-88 között tanított. 1888-ban került Veszprémbe, ahol 44 éven át élt és dolgozott, 1912-ig mint kegyesrendi főgimnáziumi tanár, 1912—1918 között pedig a rendház főnöke és a gimnázium igazgatója is volt. 1920-ig tanított, s haláláig a tudománynak és a Veszprém vármegyei múzeumnak szentelte munkásságát. Fiatal tanár korában a természettudományok több ága iránt érdeklődött. Első írása 1884ben jelent meg: ,,A tengermedencék viszonya a kontinensekhez, tekintettel keletkezésükre és alakjukra." Kecskeméten és eleinte még Veszprémben is földrajzi tárgyú írásokat publikált. Veszprém és környékének szépsége az első pillanattól magával ragadta, így nem csoda, hogy minden szabad idejét földtani kutatásokra fordította. Többször bejárta az egész vármegyét, ami a múltszázadi közlekedési viszonyok között nem is csekély erőfeszítést kívánt, hiszen gyűjtőzsákjában egyre szaporodó geológiai kuriózumokat cipelt. Mint pedagógus típusa volt a szeretve tisztelt tanárnak. Komoly munkát kívánt diákjaitól, rendszerességre és alaposságra szoktatta őket ... Ha kellett, tudott kemény és szigorú is lenni, de mindig megbecsülte és komolyan vette a legkisebb diákot is. Nemcsak a természet szeretetére és csodálatára, hanem annak megismerésére és látó szemmel való kutatására is megtanította növendékeit. Nem sajnálta a fáradtságot, hogy szakkirándulásokat tegyen velük, s mesterük útmutatása alapján bepillanthattak a geológia rejtelmeibe. Szemléltetve tanított már akkor, amikor ezt még a rendeletek nem írták elő. Legkiemelkedőbb és a tanulók részéről és leginkább értékelt tulajdonsága, hogy igazságos volt és sohasem részrehajló. Piaristához híven maga is egyszerű, szerény természetű volt, a tanításban és nevelésben sem a külsőségekre törekedett, hanem az ismeretek mélységére, lelkiekben az egyenességre és őszinteségre nevelt. Kiváló egyéniségén és nagyszerű pedagógiai érzékén kívül része volt a tanulók általános tiszteletében, a tudóssal szemben érzett hódolatnak is. Diákjai nemcsak tanítványai, hanem munkatársai is voltak.