K. Palágyi Sylvia szerk.: Balácai Közlemények 1996/4. (Veszprém, 1996)

K. PALÁGYI SYLVIA: A balácai római kori halomsír kutatása

gyakoribbak az érdes felületű, fésült fazekak (urnák) maradványai, amelyek a mély, széles peremű tálak töredékeivel együtt megmagyarázzák a fedőrészletek viszonylag nagy számát. Peremtípusaik (36. ábra) a balácai villa főépületének pincéjéből ismertek. Egykori tulajdonosai nyilván azonos körből kerültek ki.

40 A kézzel formált, ferdén levágott peremtöredékhez (K 167., 34. ábra) viszont formailag közelebb áll a solymári 27. és 89. sír fedője.

41 Veszprém megye halomsírjainak, a Balaton-felvidék római településeinek gyakori mellékletei a kézzel formált fazekak.

42 Peremük kifelé hajlik, peremélük levágott, vagy lekerekített. (K 11-12, 49, 78, 95, 100, 104, 118, 124, 142, 166; 34. ábra). Az edényeket fésüléssel, plasztikus, osztott lécdíszítéssel, kerek benyomkodásokkal tették változatosabbá. Inotán ezek a fazekak legkorábban az I—II. sz. fordulójára keltezhetők, Balatonfűzfőn a Hadrianus és a II. sz. vége közötti időszakra. Balácán a II. sz-ban berendezett pince felszerelési tárgyai között is megtaláljuk ép és töredékes példányait.

43 A behúzott peremű, általában lapos aljú tálak, sárgás-barna csillámos anyagú, esetenként barna fényes és fekete érdes felületű példányai a Likas-domb anyagában is jelentkeznek, néhány még megőrizte a vörös festés maradványát. (K 8, 33, 74, 117, 128, 134, 140, 145, 147, 154, 178, 194; 37/11-17. ábra) A kívülbelül vörös festésű, Pátkai jellegű tálak bordadíszes töredékeit (K 31, 50; 37/18. ábra) egymástól távol, a halom Ny-i falszakaszán kívül és ENy-i negyedének bolygatásából ismerjük. A sárga, sárgás-vörös tálak, tálkák közül kettő a római felszínen, egy a bolygatásból került elő. A felfelé álló peremű, tört vonalú tálkát (K 139, 144, 151; 37/9. ábra) kívül-belül barnára színeződött vörös festés borította, az osztott peremű darabokat (K 74, 91; 37/8. ábra) sárgás-barna fényes bevonat fedte. Az ún. Deckelpfalz-cal megformált peremeket a Bécsi úti temetőben a II. sz. 2. harmadára keltezett sírból, Carnuntumban a Gassner-féle 3. periódusból is ismerjük.

44 A vékony falú, nyújtott S alakú tálka (K 131) nagyobb változata megtalálható a balatonfűzfői, Hadrianustól a század végéig dolgozó, fazekasműhelyben.

45 A Bónis 51., 56. formával rokonítható tálkákat pl. Poetovióból, Emonából, Scarbantiából, Carnuntumból is ismerjük. Ezt a tálformát Itáliában és Poetovióbban I. sz-i érmek kísérték.

4 A szürke bepecsételt tálka összesen két darabbal van képviselve a Likas-domb anyagában. Az egykor szürke, fényes bevonatú, egyenes falú tálat sekély fogaskarcolások díszítik (K 158; 36/23. ábra), míg a Drag 37-es formát követő táltöredéken a fogaskarcolt sávot elválasztó vízszintes hornyolások alatt bepecsételt virág-, levélmotívumok láthatók (K 164; 36/24. ábra). Az össz kerámiaanyaghoz viszonyítva előfordulásuk gyakorisága hasonló a balácai villa pincéjében (1/6. helyiség) talált anyag megoszlásához.

47 Faltenbecherekre, egyéb poharakra csak oldal- és aljtöredékek utalnak. (37. ábra) Alapszínük barna (sárgás-barna), szürke, néhány esetben fémes bevonattal és homokbeszórásos felülettel (K 47, 72, 73, 120, 146, 152, 160). Utóbbi alkalmazásának időhatárai (I. sz-tól a II. sz. végéig)

4 szabják meg ennek a Balácán is használt edényfajtának a keltezését. A szürke, nagyobb edényhez tartozó, homokbeszórásos oldaltöredéket érezzük valamennyi között a legkésőbbinek (K 72, 120). A márványozott festés, a fogaskarcolt díszítés (K 81, 115, 159, 173-174; 36., 37., 39. ábra) nem köthető kizárólag a II. sz-hoz; I. sz-i megjelenésük után a II. sz-on túli provinciális anyagban is fellelhetők.

49 A világos, nyers színű, vagy sárgás-vörös korsók, a szürke, érdes felületű kannák és korsók egy-egy oldal-, fültöredékkel vannak képviselve az anyagban (K 15, 25, 107, 126, 150, 163, 183; 36. ábra). A világos korsók festetlenek, narancsvörös, vörös festésűek lehettek. A balácai halom kerámiaanyagára általában jellemző az ép edények hiánya. Ezt természetesen magyarázhatnánk a szinte az egész halomra kiterjedő beásásokkal, de valószínűleg inkább arról van szó, hogy az ásatások idején előkerült kerámialeleteket már eredetileg is a kidobandó tárgyak közé sorolták, vagy már el is dobták azokat, s így a földdel együtt kerültek a