K. Palágyi Sylvia szerk.: Balácai Közlemények 1992/2. (Veszprém, 1992)

BÍRÓNÉ SEY KATALIN - GABLER DÉNES - GÁSPÁR DOROTTYA - H. KELEMEN MÁRTA - K. PALAGYI SYLVIA - MARÓTI ÉVA - REGÉNYE JUDIT - RITOÓK ÁGNES - SZABÓ KLÁRA - VÖRÖS ISTVÁN: A balácai villagazdaság főépületének pincéje

LÓSZERSZÁM (L) Katalógus A pince omladékrétege (O) A helyiség Ny-i fele 1. Orrszorító. Bronz. Kiszélesedő orrpántja egy bordával osztott, rajta és vele csaknem párhuzamosan egy-egy vájat fut. Legszélesebb pontján mindkét oldalon egy-egy nyomolt gómböcskével. Az orrpántot kereszt irányban 3 vájat zárja le, majd további 2-2 vájatot találunk az elkeskenyedő oldalpánton, valamint a pofaszíj kapcsolására szolgáló lyuk két oldalán átlós irányban. A lyuk belső oldalán hosszúkás megmunkálási nyomok látszanak. Az orrszorító keskeny pántja is deformálódott. 1 db, M.: 23,6 cm x 8,4 cm, pánt sz.: 8 cm, Ltsz.: 84.22.96. (17-19. ábra) A balácai újabban talált példány a pannóniai orrszorítóknak abba a csoportjába tartozik, amelyben az egyes darabok kantárhoz való csatlakozását nem az orrpánthoz kívülről kapcsolódó külön karikával oldották meg, hanem az orrpánt és az oldalpánt találkozását egy lyukkal ütötték át. A balácai orrszorító ezen a csoporton belül is a szélesebb orrpántú vajtai és mözsi orrszorítókhoz áll közel. Az orrpánt vájatainak és az átlyukasztás előtti vájatok elhelyezése is a vajtai megoldásra mutat. Mindhárom példánynál jellemző, a környei, tihanyi darabokhoz képest, a lyuk körüli oldalpántok lekerekítettebb kidolgozása.

160 Az orrszorítók felhelyezésére vonatkozó vitát a tihanyi lószerszám részeként talált orrszorító helyének ásatási megfigyelésével remélhetőleg lezárhatjuk.

161 A balácai orrszorítónál (1719. ábra), de más pannóniai példánynál is szembetűnő, hogy az orrszorító orrpántja a keskeny pálcával éppen ellentétes oldalon szélesebb, kifelé hajlik. Ebből is a tihanyi orrszorítóval kapcsolatban végleges megoldásként javasolt felhelyezési mód következik, mivel a ló orrán keresztül felhúzott orrszorító kiszélesedő széle hátra, a lófej amúgy is hátrafelé szélesedő részére került. Ezt a felhelyezést elsőként javasló Littauer rajzával azonos megoldásra mutat rá L. Schwinden, amikor felhívja a figyelmet a trieri Rheinisches Landesmuseum Wallerfangen-i, homokkőből készült, lófejének orrszorító ábrázolására.

162 A kőplasztikán is és Littauer rajzán is az orrszorító közvetlenül kapcsolódik a zablarúdhoz. Pannóniai megfigyeléseink szerint azonban valószínűleg minden esetben fel kell tételeznünk a zabla és az orrszorító között egy szíjjal kapcsolt közvetítő tagot, amely lehet kétkarikás zabla esetén az egyik karika, vagy egy korongos, vagy egy lant-körte alakú összekötő tag - zablafeszítő -, vagy akár csak egy bőrA pince omladékából előkerült, oda véletlenül, vagy szándékosan bedobott tárgy környezete ismét nem alkalmas a pontosabb datálásra. Egyetlen támpontunk csak a pince pusztulása lehet. Az általában II—

III. századra keltezett orrszorítók

164 csoportjába tartozó balácai példány tehát a pince II. sz. vége felé—

III. sz. elején bekövetkező pusztulása után került a pincét borító omladékba. Bizonyos használati időt beszámítva az orrszorító tehát már a pince fennállásának idején is elkészülhetett, de III. századi keletkezése sem zárható ki teljesen. Szabó Klára a bronzkatalógusba (BrKat.22.) felvett szilvamag alakú tárgyat lószerszám alkatrészeként is azonosíthatónak véli és a zugmanteli, a saalburgi példákra hivatkozva a II. sz. közepi keltezést elfogadhatónak tartja.

165 Amennyiben valóban lószerszámként jöhet számításba ez a pince padozatára került veret, nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy az orrszorítóval együtt egy garnitúrának voltak a részei. K. Palágyi Sylvia