K. Palágyi Sylvia szerk.: Balácai Közlemények 1992/2. (Veszprém, 1992)

BÍRÓNÉ SEY KATALIN - GABLER DÉNES - GÁSPÁR DOROTTYA - H. KELEMEN MÁRTA - K. PALAGYI SYLVIA - MARÓTI ÉVA - REGÉNYE JUDIT - RITOÓK ÁGNES - SZABÓ KLÁRA - VÖRÖS ISTVÁN: A balácai villagazdaság főépületének pincéje

A vágási szezon meghatározása A gazdasági haszonállatok csontmaradványainak komplex vizsgálata lehetővé teszi azok hasznosításának, vágási életkorának, és az ebből kiszámítható vágási szezonának, naptári időszakának a meghatározását is. Az évente egyszer ellő, egy évesnél fiatalabb állatoknál - mint pl. a szarvasmarha és a juh, kecske esetében - ez nem ütközik nehézségbe. A sertés azonban az év bármely szakában fogamzásképes, és az elles ideje, száma gazdasági megfontolások (tartási körülmények, etetés, hasznosítás stb.) függvénye. A sertés négy hónapig vemhes, az elles után a koca két hónapig szoptat. A malac neve két hónapos koráig szopósmalac, négy hónapos koráig választott malac, majd egyéves koráig növendék malac. A nagyüzemi sertéstenyésztést megelőző korszakokban a gazdák általában az anyakocákat évente egyszer, vagy kétszer fiaztatták, a lehetőségek és az igényeknek megfelelően. A gyakorlatban megkülönböztettek „téli malacot" és „nyári malacot". A „téli malacok" elválasztáskor megerősödve kerülnek a tavaszi legelőre; fejlettebbek, egészségesebbek, tartásuk olcsóbb, fizető értékük magasabb. Nem megfelelő ólak hiányában, illetve hideg klímában nem javallott. Az elletés tavaszra, melegebb időszakra halasztható. A „nyári malacok" kevésbé értékesek, elválasztásuk után kerülnek a téli időszakba. Az ún. „őszi malac" esetében egész télen át intenzíven kell takarmányozni; fejlett ólazást feltételez. A „téli malac" tenyésztésre, állomány fenntartására, hízóba állításra, a „nyári malac" étkezésre való.

209 Az ólazott kultúrfajták kocáit évenként kétszer; a jól tartott, de ridegen legelőn nevelt fajta kocája egyszeri malacozást bír el. A rómaiak fejlett sertéstenyésztéséről több római autor könyve tanúskodik. Varró évente kétszeri eilest javasol: nyáron (június/júliusban) és télen (december/januárban) (Varró VIII. 250.). Columella - az állatok hasznosítási lehetőségét figyelembe véve megkülönbözteti a városoktól távolabb fekvő birtokokat, és a városokhoz közelebbi, városok környéki (fundus suburbanus) kertgazdaságokat (Colum. VII. 9.3^-.). A távolabbi birtokokon az állatállományok fenntartása volt az elsődleges feladat. A sertésekeket évente egyszer, nyáron (júniusban) fialtatták, és a malacokat - de a bárányokat is felnevelték (Colum. VII.9.3.). Mivel a város környéki gazdaságok biztosították a városi lakosság élelmezését, ezért a növendék vágóállatok mennyiségét növelni kellett. Ezekben a gazdaságokban a sertést évente kétszer ellették: télen - decemberben, és nyáron - júniusban. A fiatal malacokat - és bárányokat is - eladták a henteseknek (Colum. VII.9.3^+.). A 88. ábrán egy „ellesi öröknaptáron" összegeztem és ábrázoltam a három gazdasági haszonállat, a szarvasmarha, a juh és a sertés ókori és újkori ellesi időszakait. Ennek segítségével az ismert, meghatározott életkorú állatok (maradványok) levágásának naptári időszaka meghatározható. A balácai pince terrazzopadlóján előkerült malacok kora: 12 2-2,5 hónapos, 6 pedig 3 hónapos. Felmerül a kérdés, melyik évszakban születtek? Mikor vágták le őket? A Balaton-felvidéken a balácai villagazdaság a Columella-féle „(várostól) távolabb fekvő" gazdaságnak minősíthető, ahol önellátó élelmiszer gazdálkodást folytattak. A helyben elő nem állítható élelmiszereket, vagy a hiányzó háziállatokat importálták. Pannónia II/III. sz.-i éghajlatáról, zord teleiről Cassius Dio Pannónia Superior helytartója beszámolójából tudunk. A mediterrán embernek hiányzott a megszokott déli növényzet, olajfaligetek és a szőlők. Számára elviselhetetlen volt a téli hideg, fagy és a hó (Cass. Dio XLIX. 36. 2-3.). 1 Véleményem szerint ez a „sötét kép" nem a mediterrán hivatali ember „lekicsinylő" megjegyzése,"

11 hanem valós tapasztaláson és valóságon alapult.

212