Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1895-1896

GAÁL Lajos: A sz[en]t-gotthárdi ütközet és a vasvári béke. Tanulmány

II A következő események lánczolata azt a felfogást látszik igazolni, hogy az erélyes nagyvezér, beleunva a sikertelen tárgyalásokba, bizonyos gyenge nyomással, t. i. az örökös tartományok felé való előnyomulással akarta a kedvező békét kicsikarni. Julius hó első felében ugyanis a török hadsereg Zala-Egerszegen keresztül a Rábához vonult, mire a keresztények is felhagytak a tulságig óvatos védelmi harczmodorral és párhuzamos felvonulással fedezték a Rába mentét. Az első kisérlet az átkelésre török részről Körmendnél történt, de sikerre nem vezetett. Erre lejebb vonultak s julius 31-én Szent-Gotthárd vidékére értek, hol velük szembe az elsánczolt keresztény tábor terült el. A tudósítások eltérők a két fél hadállásáról julius 31-éről, augusztus i-ére vonatkozólag. Csak annyit tudunk, hogy a csata Nagyfalvánál, a Rába mindkét partján, annak számtalan kanyarulataitól átszelt, körülbelül 2000 lépésnyi széles dombokkal Övedzett, akkor legnagyobbrészt mocsaras erdőkkel borított völgyben folyt le. Az éjszaki parton Badafalva és Nagyfalva között állottak a keresztények, míg a déli oldalon Alsó-Szölnök és Tótfalu között húzódott végig a török csatarend. A Rába itt csak 10—15 lépésnyi széles, de esős időben gyorsan árad s akkor igen mély. A törökök ezt nem tudva, Tótfalunál akarták az átkelést kierőszakolni és ott egy gázlóra is akadtak, melylyel szemben épen a birodalmi sereg egy csapata állomásozott. A többit, mit a forrásokban bőven olvashatunk, később toldották hozzá, hogy az ütközetnek nagyobb és veszélyesebb jelleget kölcsönözzenek. Montecuccoli egész stratégiai felvonulásokat képzelt, hogy a későbbi fejleményeket, melyek sehogy sem szolgáltak hadvezéri éles látásának előnyére, valahogy indokolhassa. Ilyen semmit mondó, a történetiróktól annyira feldicsért Montecuccoli-féle napiparancs, mert veleje csak