Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1895-1896

GAÁL Lajos: A sz[en]t-gotthárdi ütközet és a vasvári béke. Tanulmány

10 A szent-gotthárdi ütközet vázolásánál eddig alig vették figyelembe a keresztény hadsereg tarkaságát és az egységes szellem és vezénylet, mint a győzelemhez feltétlenül szükséges két főfeltételnek teljes hiányát. A keresztény hadsereg ugyanis különböző, ellentétes érdekektől vezetett, egymással vetélkedő, otthonról kapott szigorú parancsok által megkötött, sok, apró-cseprő csapatból állott. Minden német fejedelem készségesen ragadta meg a kínálkozó alkalmat, hogy a kereszténység megmentése czimén egy-egy hadosztálylyal saját önállósága mellett tüntessen. A rajnai szövetség is mint különálló katonai és politikai hatalom lépett fel. Sőt a franczia király, mint a szövetség tagja szintén kiállította fényes hadcsapatát. Tehát a keresztény hadsereg állott a császári csoportokból, a szövetséges hatalmak hadi jutalékából, a német birodalmi hadseregből, mindegyik újra apró részekre oszolva; továbbá ide tartozott a magyar sereg, melyet az egykorúak csak huszároknak vagy horvátoknak neveznek el. Az összes létszámot középszámitással 30.000-re tehetjük. Ezzel szemben állott a győztes török hadsereg, legalább 60.000 fegyverképes katonával, kikhez járulnak még a hasznavehetetlen oláh, tatár, moldvai csapatok. A politikailag széthúzó keresztény hadseregnek ehhez képest egységes vezénylete sem volt. A névleges fővezéri czimet a császári hadsereg tábornagyja: Montecuccoli Raymondo gróf viselte, ki mellett azonban a legkisebb önálló fejedelemség hadcsapatának parancsoló tisztje legalább is hasonlójogu fővezérnek képzelte magát. Továbbá Montecuccoli is éles ellentétben állott a magyarokkal s különösen azoknak, nemsokára duzzogva visszavonult, bálványozott vezérével: Zrinyi Miklóssal. Hazai történetiróink Montecuccolit, nemzetünket és alkotmányunkat gyűlölő, örökösen habozó, nagyobb hadsereg