Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1889-1890

CSUDAY Jenő: A honfoglalás éve

72 arról, hogy az egykorú Regino chronologiai adataira nézve nem megbízható. Hogy ez állításunk mennyire igaz, kitűnik a következőkből: i. Regino korának részletes történetét csak 892 ig akarta megírni és mégis a 889-iki év alatt, a melyben a magyarokat kivezeti a „scythiai" tájakról, e népről mindazt elmondja, mit csak megtudott; mindazon eseményeket, a melyek csak a következő év­tized alatt mentek végbe, ez évre szorítja. 2. Ezen év­szám alatt elmondja nem csak azt, mit a magyarokról tud, hanem még azt is, mit a századokkal előbb meg­jelent scytákról tanult. 3. A 889-iki év eseményei közé sorolja az olaszországi hadjáratot, melyről mi határo­zottan tudjuk, hogy ez 899-ben történt. 4. Bár Regino ezek után jogosan megróható túltömöttségben szenved, ezen kivül a magyaroknak tudja be még más nép tetteit is ; de elhallgatja a magyaroknak Etelközben való tartózkodását, mit semmikép sem lehet azzal kimenteni, hogy Etelközről azért hallgat, mert ezt nem tartotta a magyarok állandó lakhelyének. Ha Regino őseinket kivezette Scythiából, elvezette Olaszországba, p edig e helyeket sem tarthatta a magyarok állandó lakhelyének, akkor kivezethette volna őket Etelközből is. De van REGINO tudósításában sok más az évszá­mon kivül s pedig hiteles, mit ha összevetünk egyéb kutforrások adataival, ezek is, meg Regino is világosabb lesz előttünk. Ezekre azonban majd csak akkor fogok áttérni, a mikor a bizonyítékokat összegezve, őseink bevándorlásának idejét fogom vitatni. SYMEON MAGISTER sem szól őseinknek beván­dorlásáról e hazába, hanem megemlékezik a bolgár­görög háborúról. És így azok, kik őseinknek e hazába való bevándorlását a bolgár-görög-magyar háborút kö­vető boszuló hadjárat következmenyének mondják, SY­MEON MAGISTERT annyiban használják fel kutforrásul, a mennyiben ez után is meg akarják állapítani a bolgár­görög háború évét. Itt eltekintve attól, hogy én ezekkel ellentétben egészen más téren állok, csak arra fogok

Next

/
Oldalképek
Tartalom