Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1886

BURÁNY Gergely: Az ókori rabszolgák helyzete. Párbeszéd

- 46 ­ki az életfentartásra szükségeseket. Ha takarékosak vol­tak, habár csak hosszú idő alatt, de mégis tehettek össze annyit, hogy azzal néha kiválthatták magukat. A tudományosan képzetteknek fizetést adtak és szolgála­tukra más alsóbb rendüeket rendeltek, de ezeknek ismét ők tartoztak valamit adni fizetésökböL Fiú : Miért nem nélkülöztek inkább egy ideig, hogy azután megváltották volna magukat ? Apa: A tisztesség megkívánta, hogy szolgálat nélkül ne maradjanak, de az uraik is megütköztek volna rajta. Különben is a megváltással nem segíthettek volna ma­gukon, mert azután miből éltek volna ? Egészen máskép állott a dolog, ha uraik ajándékozták meg őket szabad­sággal, a mi szintén gyakran megtörtént, mivel ez eset­ben gondoskodtak jövőjükről is. Sokkal tanácsosabb volt tehát hü szolgálat által uraik hajlamát megnyerni. Fiú: Mégis szánandók voltak, habár külsőleg nem volt nyomasztó helyzetök. Apa : Kétség kivül ; azonban feltehetjük, hogy maguk a műveltebbek sem érezték úgy a rabszolgaság kellemetlenségeit, mint mi gondoljuk. Mi egészen más szempontból Ítéljük meg, mert keresztények vagyunk. A rabszolgaság az emberi nem egy részének lealázása a másik előnyére. Hogy az ember felebarátját ily sorsra juttatta, annak oka a bün, a melybe az emberiség sülyedt. Ez megzavarta az Istenhez való szeretetbeli eredeti viszonyát, s vele együtt tönkre tette az emberiségnek egymás közötti testvériességét is. A régieknek azért nem tehetünk szemrehányást, hogy nem emelkedtek nemesebb gondolkodásra ; ezt ők maguk nem tehették, mivel csak a Megváltó isteni kegye által volt lehetséges. A görögök és rómaiak a többi népeket barbároknak nevezték, nekik csak alárendelt emberi értéket tulajdo­nítottak, azért szerezték közülök a rabszolgáikat. Pláto, a görögöknek azon nagy bölcsésze, a ki oly magasra emelkedett gondolkodásában, a mennyire csak lehetett az evangelium világossága nélkül, írt egy müvet („Állam"),

Next

/
Oldalképek
Tartalom