Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1885
BURÁNY Gergely: Titkári jelentés
- 3« — tekintélyek, méltányolják működésünket, hanem a nagy közönség érdeklődésével is találkozunk, mely tömegesen látogatván régiségtárunkat, megtanulja, hogy a felszínre kerülő t, haszontalanoknak látszó tárgyakat nem kell összezúzni, hanem oda beszolgáltatni, a hol egykor a tudománynak még nagy hasznára lehetnek. Egyesületünk reputatiójának meg egy kiváló hatására bátorkodom felhívni a tisztelt közgyűlés figyelmét. A budapesti országos kiállítást rendező bizottság a régészet terén való előrehaladottságunkat az egész országot illetőleg nagyszabású képben akarván bemutatni a müveit világnak, e végből dr. Czobor Béla egyetemi magántanár urat kiküldötte, hogy szemelje ki azon műtárgyainkat, a melyek alkalmasak arra, hogy a többivel egyöntetű képet alkossanak. Ezen felszólítás folytán egyesületünk igazgató választmánya akkor, midőn az országos bizottság oly roppant erőfeszítést fejtett ki, hogy nemzétünk életrevalóságát a külföld előtt bebizonyítsa, nagyon helyén valónak találta, hogy a kiszemelt 16 drb tárgyat a tulajdonjog biztosítása mellett átengedje azon reményben, hogy a tisztelt közgyűlés ezen kivételes esetben beleegyezését nem fogja megtagadni. Mielőtt jelentésemet befejezném, még egy kedves kötelességet kívánok teljesíteni azáltal, hogy az egész egyesület nevében köszönetet mondok Lindenmayer Ferencz sámfalvi plébános urnák, a ki az óvári domborművek megszerzésénél szívesen nyújtott segítő kezet, Haizmann János urnák szivességeért, hogy a Bachus szobrot tulajdonjogának fentartása mellett a muzeumunkban helyezte el, özv. Bubics Edéné ő nagyságának, ki boldogult férje után több becses mürégiséget ajánlott egyesületünknek, a melyek a napokban fognak átvétetni, ngos Csontos Ferencz kanonok urnák a Nagy János-féle hagyatékból átadott 3 drb. aranyért, leginkább pedig dr. Lipp Vilmos urnák, ki anyagi áldozatok árán is évről-évre igen sok tárgygyal gazdagítja régiségtárunkat,