Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1884

BURÁNY Gergely: A római építészet befolyása a keresztény templomépítészetre

2 I De nem feladatunk ezen szabálytalanságokkal fog­lalkozni. Az alak törvényszerűségének hanyatlása mellett, mely Krisztus után körülbelül a második századtól kez­dődik, a technikai ügyesség folyton fejlődött és e te­kintetben a legkésőbbi alkotások is valóban bámulatra méltók. Virtuvius még nem szól a boltozatos építkezés­ről vagy csak mellesleg említi, de éppen ezen hallga­tás jellemzi őt, ki a régi jó időket emlegeti és valószí­nűleg azért nem akart szólni a világért sem azon for­máról, mert a görögök nem ismerték volt. Római épí­tészetet pedig bolthajtás nélkül alig lehet képzelni. En­nek alkalmazása tette lehetővé nagy térségek átkarolá­sát s így lehetett több emeletet egymás fölé könnyen építeni. A thermák, paloták és villák fölülmulhatlan mintái a nagy területek összefoglalásának s evvel kar­öltve a kézművességi technika is rohamosan halad. A negyedik század még teremtett ily csodamüvet ; az úgy nevezett Constantin-féle basilika középhajójában Rómá­* ban a keresztboltozat csaknem kétszer oly hosszú átmé­' rőjü volt, mint a középkor legnagyobb dómjaiban. A római építészet összes alkotásaiban kifejezést nyert a térbeli tagozás iránti érzék még akkor is, mi­dőn a festészet és szobrászat jelentékenyen hanyatlott. Ily eredmények hatása alól természetesen a ke­resztények sem vonhatták ki magukat. Kétségtelen, hogy az építészetet is, és pedig ugy a profan mint az egyházit közvetlenül az antik mintákról vették. Az egyenszárú úgy nevezett görög kereszt alakja, mely antik sirok alaprajzát képezi, typikus tervezete a kata­komba-kápolnáknak és éppen így írja le Eusebius a by­zanci apostoli templomot, melyet Nagy Constantin csá­szári családi sirboltnak építtetett. A középkorban is gyakran építettek ily sírkápolnákat. Továbbá a régi Rómának egyetlen képe sem képzelhető a városból ki­emelkedő sok kupola nélkül. A rómaiak előszeretettel f adtak szentélyeik és sírboltjaiknak kupolával ellátva ^ köralakot. Ennél fogva azt annyira célszerűnek talál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom