Rezsőfy György szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1880
LIPP Vilmos: Adalékok a római szobrászat emlékeihez Vasmegyében
fántcsoutból és nemes érczekből alkotta pompás templomszobrait, az öltözék föntartatott, sőt a felruházott istenkép szabály volt és maradt még akkor is, midőn a plastikai művészet már rég kibontakozott a régi, merev élettelenségből és az emberi testnek, a teremtés ezen legtökéletesebb organismusának, teljes szépségét főalakjává, föfeladatává tette. Ezen lendület, a művészet ezen szabadabb fejlődése nem a cultusképből indult ki, hanem az élet és valódiság képzéséből. Csak mikor a művésznek szabad volt hősöket és városalapítókat előállítani; mikor az olympiai és más ünnepi játékok győzteseinek dicsőítését tűzhette ki feladatául, csakis akkor indulhatott a művészet szabadabb fejlődésnek, csakis akkor lett az emberi test. közvetlenül előállítva, a plastikai művészet főalakjává. Egy pillantás, melyet az aeginai szobormű vekre vetünk, meggyőzhet minket arról, mily nagy különbség volt még akkor az istenkép és az emberek alakítása között. A tetőtől talpig felruházott ódonszerü, typ'cus merevségű Minervaképpel a harczoló hősök egészen természetim meztelen alakítása van ellentétbe állítva. A meztelen képzés természelszerüleg kínálkozott minden gymnasttkai és atlétikai alaknál A művészet ugy mutatja be ezeket, mint a hogy azok a valóságban megjelentek, födetlen szépség és erőben, a testi alaknak a művészi gymnastika által kiképzett gyönyörű arányosságában. A gymnastika, mely ujabb időkben mint tornászat ismét elfoglalta az őt megillető helyét az embernevelés keretében, a görögöknél mintegy nemzeti erénynyé fejlődött ; bizonyítéka ennek azon roppant tisztelet, melyben az olympiai győztesek részesittettek. Ha tehát a plastika az eszményesített győztesszobrokat meztelenül alakította, egyáltalán nem vétett a görög közszellem ellen, mely úgyis azt tartotta, hogy az öszhangzatosan kifejlett természetes tagok a férfiú legszebb viselete. A plastika ugyanezt az eljárást követte a nemzeti hősök, az ős nép- és törzshősök képeinél is. Ezek is meztelenül alakítvák, még az ütközetben és harczban is, holott a költői? leírása szerint védelmi fegyverekkel és teljes öltözékkel birnak. Ha tehát a művészet ezeket félig vagy egészen meztelenül ábrázolja, annak korántsem az az oka, mintha a művész ezáltal a hőskor szokásait utánozni akarná. Homer hősei