Rezsőfy György szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1879
BUBICS Ede: A római postaügy belszervezete
— 37 — már benne vagyunk, röviden megemlíteni azon helyek minőségét, melyeket, a római stafciónak. rnansiónak. vagy mutationak nevezett. A statiók, vagy mansiok nyugállomások - egymástól csaknem egy napi távolságban a főutakon voltak elhelyezve. Ezen nyugállomásokon a fogatok egészben váltakoztak, még ellenben a rnutatiókon csak az eJőfogati állatokat szokták felváltani. Hogy a mansiók egymástól való távolságának megállapításánál a vidék minőségére is tekintettel voltak, az természetes. Helységekkel sűrűen megrakott vidékeken a távolság közel öt. gyéren lakott vidékeken a távolság nyolez, némelykor kilencz mértföldig terjedt Két ily állomás között hat, sőt nyolez mutatio is volt. A mansiókat városokban, különösen pedig nagy forgalommal több kiágazó országút összpontosulásával kitűnő városokban elhelyezni, volt a római államszervező főhivatalnokok gondja és kötelessége, és az állam ezen intentiójának a kivitelben sokkal jobban megteleltek, mint édes hazánk államíérfiai a köznyelven csípősen családi vasutaknak nevezett vasnti vonalok magánérdek szülte mikénti meghatározásában. A mansiók annyira el voltak látva mindennel, hogy a legfinnyásabb űtazók igényeit is kielégíthették. A manói pesek gondjai közé tartozott minden előfordulható szükségletről gondoskodni. Ezen állomásokon nem csak a fényűző uralkodók a számukra külön épített diszes palotákban, hanem a többi utazók is a diszes állami szállodáknak nem ritkán igen pompás szobáiban teljes megelégedéssel élvezhették a hosszas utazás után kínálkozó finom étkezést és nyugalmai. A mellék épületekben a málhák és kocsik elhelyezéséről gondoskodtak, épen úgy, mint, napjainkban díszesebb városi szállodáinkban. Ezenkívül a tágas istállók, magtárak* szülesége t tartalmazó pajták is a mansiók elegendő kiterjedésű telkén voltak elhelyezve. így volt mindez a mutatióknál is. csakhogy természetesen kisebb mértékben s félig-meddig egyszerűen, arányosítva a vidék népességéhez s forgalmához. Ily szegényebb rnutatiókon a vendéglők bizony csak olyanok voltak, minők jelen korunkban a „Pipagyujtó 4 „Betekints," vagy akármi más hasonló nevezetű útmelléki csár* Hiner. Anton. 6. 1.